LOADING...

Category "Okos Otthon"

24máj

Okos Otthon szolgáltatás az ügyfélre szabva

by Rozsa Dani

Yabune Home

2019-ben a Yabune Solution Kft. megalakulásával létrejött a Yabune Home márka is. Egyfajta hiánypótlásként, egy dinamikusan fejlődő, de még gyerekcipőben járó piacon. Az otthonunk vezérlése nem új keletű dolog, viszont a vezetéknélküli technológiák előretörésével, és az online is kapható eszközök cunamijának megjelenésével, úgy éreztük van helye, egy szoftveres megoldásokon alapuló terméknek, ami nem csak egy eszköz, de egy szolgáltatás is. Több évnyi tapasztalattal kereskedelmi rendszerek üzemeltetésében eljutottunk oda, hogy szeretnénk ezt a tudást az okosotthonok piacán is kamatoztatni.

Az ügyfél igényei az elsők…

Sokszor megkaptuk, hogy naivak vagyunk, hogy nem lehet minden igényt kielégíteni és nem fenntartható az egyénre szabott megoldások szállítása hosszútávon,  de az idő eddig minket igazol. Az általunk fejlesztett Home Assistant-ra épülő platform célja, hogy megadjuk a nyílt forráskódú rendszerek nyújtotta szabadságot és a kereskedelmi rendszerek mögött álló megbízhatóságot ügyfeleinknek. Szolgáltatási csomagunknak köszönhetően ügyfeleink kezét nem engedjük el a telepítés után sem. Ezzel is kiépítve egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot.

Nem hagyjuk magára a telepítőket sem…

Folyamatosan nyitunk azon telepítők irányába, akik úgy gondolkodnak mint mi és nem csak teljesíteni akarják az ügyfél kérését, de azt a legpontosabban, az vevő igényeire szabva szeretnék átadni. Nagy figyelmet fektetünk a telepítők képzésébe, akik rajtunk keresztül nem csak a Yabune Home telepítésének fortélyait, de a Home Assistant beállításainak végtelen lehetőségét is megismerik. Ezzel a tudással felvértezve és a Yabune Home csapat támogatásával, bármilyen feladatot könnyen meg tudnak oldani. Folyamatosan hallgatunk a visszajelzésekre, és felületünket, telepítési folyamatokat az igényekhez igazítjuk, hogy minél könnyebb legyen a munka és a figyelem felhasználók kérésén és a munka minőségén maradjon.

Okos Társasházak és Hotelek

Az elmúlt egy évben megfigyeltük és meghallgattuk az igényeket és problémákat amelyekkel a több 100 szobás/lakásos épületek szembesülnek. Volt szerencsénk, több társasházi megoldást közelről tanulmányoznunk és néhányban hatékonyan közre is működni. Ezen tudás alapján alkottuk meg új megoldásunkat a Yabune Smart Residence-t. Egy társasház során az anyag költségek könnyen el tudnak szállni, ezért a központosított megoldásunkkal lehetővé tettük, hogy a piacon meglévő megoldásoknál lényegesen kedvezőbb áron, de nagyobb stabilitással tudjunk megoldást szállítani üzleti ügyfeleinkenk. Projektjeink során szembesültünk az analitika fontosságával mind a hiba elhárítás, a lakók kényelem érzetének valamint az energiahatékonyság fenntartása terén. Ingatlan befektető, üzemeltető ügyfeleinknek olyan teljes körű megoldást tudunk nyújtani, amely nem csak az ő pénztárcájukat, de a lakók/vendégek kényelmét is szolgálja.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet ne habozz kapcsolatba lépni velünk!

Read More
16máj

Fűtésvezérlés okosítása a Várgesztesi Villaparkban

by Rozsa Dani

A Várgesztesi Villapark megbízásából készült munka során az összesen 125 házból álló komplexum 108 házában található fűtés vezérlés okosításában vehetett részt a Yabune Home csapata.

A megrendelő a következő problémakörrel keresett minket:

„a lakók gyakorta felülbírálják a termosztát döntését, amivel túl fűtik a házat, vagy éppen leválasztják a helyi wifi hálózatról azt, így elveszítve a menedzselhetőségét az okostermosztátoknak.”

A feladatunk, hogy kialakítsunk egy központi vezérlő felületet melynek segítségével:

  • Egy egységbe zárjuk a különböző márkájú okos wifis termosztátokat.
  • Felügyeljük az egyes wifis termosztátok, valamint, szükség esetén lehetőséget biztosítunk a kézi beavatkozásra (alul vagy túl fűtés esetén).
  • Automatikát biztosítunk, melynek segítségével a Yabune Home központja megakadályozza a túl, vagy alul fűtést.
  • Automatikát biztosítunk, amely emailben értesíti a park üzemeltetőjét, amennyiben az egyes termosztátok nem elérhetőek a hálózaton.
  • Automatikát biztosítunk, amely emailben értesíti a park üzemeltetőjét, amennyiben fagyásveszély van.
  • Adat alapú analitikai felületet biztosítunk, amely segít a park üzemeltetőjének megérteni azt, hogy az egyes házak esetén mekkora hőigény van, hol érdemes beavatkozni/korszerűsíteni. Ennek segítségével a gázfogyasztás és az ökológiai lábnyom is csökkenthető.
  • Külön felületet és jogosultságot biztosítunk az üzemeltetők és a rendszer adminisztrátorok részére.

A komplexum területén 125 önálló ház található melyek ’társasházi’ és ’hotel’ szerepkört is ellátnak. A házakban túlnyomó többségben Computherm E280/E300 szériás wifi termosztát termékek találhatóak (82 db), valamint kisebb hányadában Ariston Cube S Net wifis termosztátok (26 darab) vannak beszerelve.

A komplexum területén teljes wifi hálózat lefedettség található, mely biztosítja, hogy az egyes okoseszközök egy hálózaton belül legyenek elhelyezve. Az egyes wifis termosztátok IP címe megegyezik a ház számával, ezzel is biztosítva a strukturált kialakítást.

A feladatot a Yabune Home rendszere látja el, erre egy Argon One került telepítésre. A feladat során törekedtünk arra, hogy a rendszer dinamikusan fejleszthető legyen, tehát ha például új termosztát kerül beszerelésre, vagy csere történik, úgy az operátornak nem szükséges semmilyen további lépést tenni, mert az eszközök teljesen automatikusan bekerülnek a rendszerbe mind vizuális, mind automatizációs szempontból. Az egyes értékpontok (túl magas, túl alacsony hőmérséklet) szintén szabályozhatóak az operátor által, amit az automatizmusok is figyelembe vesznek.

Computherm integráció

A feladat elvégzése során a Yabune által támogatott hivatalos Computherm integráció számos új funkciót kapott:
1. Az integráció automatikusan felderíti a hálózaton elérhető Computherm eszközöket és azokat hozzáadja a Yabune Home felületéhez automatikusan.
2. Fejlesztettük a hibakezelést.
3. Csökkentettük a rendszer betöltési idejét is.

Az adatvizualizációs felület, a Yabune Home felületéről elérhető külön szolgáltatásként került megvalósításra, melynek segítségével lehetőség van megszabni azt, hogy mely házakat, milyen intervallumban szeretné az üzemeltető vizsgálni.

 A jövőben a megrendelő igény alapján az alábbiak kerülnek kialakításra:

  • Klímai egységek (Midea) integrációja a fent megnevezett automatizációkkal.
  • Az összes ház esetében beállításra kerül a villamossági energia fogyasztás mérésére és a ház tápellátását szabályozó eszköz.
  • Lehetőség lesz a belső medencével ellátott házak víz hőmérsékletének mérésére és a medence automatika felülvezérlésére.

Szakmai háttérinformációk

A feladat ellátásának nagy részét három automatizáció teszi lehetővé:

  1. Az egyes számú védvonal logikája, hogy amennyiben a rendszer olyan eseményt kap ami a termosztát állapot változásáról szól, úgy megvizsgálja a cél hőmérsékletet és ha túl magas/alacsony akkor az üzemeltető által által megadott értékhatárok közé módosítja:
alias: Climate auto update on based on min/max temp
description: Climate auto update on based on min/max temp
trigger:
  - platform: event
    event_type: state_changed
    event_data: {}
condition:
  - condition: template
    value_template: >-
      {{
      (trigger.event.data.entity_id.startswith('climate.computherm_thermostat_')
      or trigger.event.data.entity_id.startswith('climate.remote_gw_thermo_'))
      and 
          trigger.event.data.new_state.attributes.temperature !=
           trigger.event.data.old_state.attributes.temperature and
          (trigger.event.data.new_state.attributes.temperature|float >
           (states("input_number.max_temp")|float) or
            trigger.event.data.new_state.attributes.temperature|float 
        {% if trigger.event.data.new_state.attributes.temperature|float >
        (states("input_number.max_temp")|float) %}
        {{states("input_number.max_temp")}} {% else %}
        {{states("input_number.min_temp")}} {% endif %}
mode: single
 

2. A kettes számú védvonal egy idő alapú logikára épít, melynek a lényege, hogy meghatározott időközönként a rendszer végig iterál az összes elérhető termosztáton és amennyiben nem elfogadható értéket talál úgy azt módosítja a fenti logikának megfelelően. Ennek a célja az, hogy biztosítva legyünk abban az esetben, ha az első automatizációnál nem is vettük észre a problémát, és a változást belátható időn belül szabályozni tudja a rendszer.

3. A harmadik automatizáció az email értesítések küldéséért felelős.Két fő feladata van:

  • értesítéstküld, ha túl alacsony a hőmérséklet a házban – fagyásveszély
  • értesít akkor is, ha egy adott termosztát permanensen nem elérhető

Ez az automatizáció minden reggel egy előre meghatározott időpontban fut le.

service: notify.email_notification
data:
  title: Villapark Termosztát Állapotok
  message: ''
  data:
    html: >
      Tisztelt Villapark Üzemeltető!</br></br> {% for e in
      states.climate|sort(attribute='name') %} {% set temp =
      e.attributes.temperature %} {% if
      (e.entity_id.startswith('climate.computherm_thermostat_') or
      e.entity_id.startswith('climate.climate.remote_gw_thermo_')) and 'Ház' in
      e.name %}
        {% if state_attr(e.entity_id, 'temperature') is none %}
          A {{e.name}} termosztátja nem elérhető!
          <hr>
        {% endif %}
        {% if state_attr(e.entity_id, 'temperature') is not none
          and state_attr(e.entity_id, 'current_temperature')|float &lt;
            states(&#039;input_number.absolute_min_temp&#039;)|float %}
          A {{e.name}}ban túl hideg van! Jelenleg a hőmérséklet:
            {{state_attr(e.entity_id, &#039;current_temperature&#039;)|float}}
          <hr>
        {% endif %}
      {% endif %} {% endfor %} </br> Üdvözlettel,</br> A Yabune Home csapata
 

Vizualizációs szempontból is kihívást jelent ennyi értéket használható formában megjeleníteni. Ennek megoldására az egyik kedvenc kiegészítő kártyánkat használtuk fel (auto-entities). Ahogy az a lentebbi kód részletekből is látszik, két kártyát hoztunk létre. Az első csak és kizárólag a hibás termosztátokat mutatja (nem elérhető termosztát, alacsony, túl magas cél hőmérséklet), a második kártya a teljes listát megadja, ahol színekkel különböztetjük meg a hibás termosztátokat.

type: custom:auto-entities
card:
  type: entities
  title: Hibás házak (fűtés)
  state_color: false
filter:
  template: |
    {% for e in states.climate %} {%
      set temp = e.attributes.temperature %}
        {% if (e.entity_id.startswith('climate.computherm_thermostat_') or
           e.entity_id.startswith('climate.remote_gw_thermo_')) 
           and 'Ház' in e.name %}
        {% if state_attr(e.entity_id, 'temperature') is none or
           (state_attr(e.entity_id, 'temperature') is not none 
            and state_attr(e.entity_id, 'current_temperature')|float &lt;
             states(&#039;input_number.absolute_min_temp&#039;)|float) or
             state_attr(e.entity_id, &#039;current_temperature&#039;)|float|round 
             states('input_number.max_temp')|float) %}
          {{ e.entity_id}},
        {% endif %}
        {% endif %}
      {% endfor %}
  exclude: []
sort:
  method: friendly_name
  numeric: true
 
type: custom:auto-entities
card:
  type: entities
  title: Összes ház (fűtés)
filter:
  include:
    - domain: climate
      name: '*Ház*'
      options:
        style: |-
          :host {
            --paper-item-icon-color: 
            {% if state_attr('this.entity_id', 'temperature') is none %}
            #CC3D40
            {% elif state_attr('this.entity_id', 'temperature') is not none and
              (state_attr('this.entity_id', 'current_temperature')|float &lt;
                    states(&#039;input_number.absolute_min_temp&#039;)|float or
               state_attr(&#039;this.entity_id&#039;, &#039;current_temperature&#039;)|float 
                    states('input_number.max_temp')|float %}
            #CC3D40
            {% endif %}
          ; }
  exclude: []
sort:
  method: friendly_name
  numeric: true 

Záró gondolat

Amellett hogy az eredeti cél megvalósításra került, további előnyöket is kapott mind az üzemeltető, mind a park tulajdonosa. A fűtési rendszer karbantartása lényegesen megbízhatóbb lett, hiszen pontos képet kap az üzemeltető az adott helyzetről és nem kell megvárni amíg a vendég bejelenti a felmerülő problémát. Ugyanebből az okból kifolyólag csökken az esélye hogy télen a ház elfagy.

A park tulajdonosai pontosabb képet kapnak arról is, hogy a házaik milyen hőigénnyel rendelkeznek, milyen hőtartássi tényezővel kell számolniuk. Sőt mi több, ennek köszönhetően gázszámlájuk és ökolábnyomuk is csökken.

Fagyasztott virsli a termosztáton

A Megrendelők a rendszer üzembe állítását követően osztotta meg velünk, hogy a legdurvább hackelés, amit eddig látott akkor volt, amikor az egyik lakó a fagyasztott virslit rárakta a termosztátra, ezzel becsapva a termosztátban lévő hőmérőt és maximálisan túl hajtva a cirko normális kapacitását. Az emberi leleményesség határtalan.

Ha te is szeretnél hasonlóan minőségi megoldásokat vagy van olyan kérdésed, amely az okosotthon rendszerekhez kapcsolódik, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

Read More
28jan

Redőnyök, garázskapu és öntözőrendszer okosítása

by Rozsa Dani

Gyakran felmerülő kérdések okosotthon telepítés előtt

A Yabune Home rugalmas okosotthon rendszerek teljes mértékben személyre szabott megoldások kivitelezésére adnak lehetőséget. Mire érdemes oda figyelni már a tervezési fázisban, például a redőnyök, garázskapu, öntözőrendszer okosítása kapcsán? Cikkünkből kiderül!

Redőnyök okosítás

Fizikai kapcsolóval rendelkező redőny esetében a kapcsoló mögé szükséges shelly-t szereltetnünk, ilyenkor a legideálisabb az, ha a kis megszakító táblába kerül integrálásra az eszköz.

Ha azonban a redőny fizikai kapcsolóval nem vezérelhető, akkor a központban kell az összes kábelt lehúzni a telepítés során. Az ilyen kérdésekben nagy segítségünkre vannak a villanyszerelők a kivitelezési folyamat során!

Garázskapu okosítása

Garázskapu okosítás esetében azt szoktuk javasolni, hogy a kaputól nem messze kerüljön lehelyezésre egy gégecső, egészen a kis megszakítóig. A gégecsőbe UTP kábel kerül, ennek segítségével össze tudjuk kötni a rendszert. Erre azért van szükség, mert így nem rakjuk ki a shellyt az időjárás és akadozó wifi lefedettség viszontagságainak.

Ha van olyan kérdésed, amely az okosotthon rendszerekhez kapcsolódik, vedd fel velünk a kapcsolatot! Kedvet kaptál a telepítéshez? Írj nekünk és személyre szabott árajánlatot küldünk!

Öntözőrendszer okosítása

Ebben az esetben a gépészeti helységből kell kivezetni egy kilogó
gégecsövet. Az öntözőrendszer okosítására saját technikát alkalmazunk. Egy
relét helyezünk és 220 voltos elérés szükséges.

 Ha van olyan kérdésed, amely az okosotthon rendszerekhez kapcsolódik, vedd fel velünk a kapcsolatot! Kedvet
kaptál a telepítéshez? Írj nekünk és személyre szabott árajánlatot küldünk!

Read More
17jan

Konnektorok és villanykapcsolók okosítása

by Rozsa Dani

Gyakran felmerülő kérdések okosotthon telepítés előtt

Mely konnektorokat érdemes okosítani?

A konnektorok esetében két opciót érdemes figyelembe venni. Az egyik az, amikor biztonság technikai szempontból szeretnénk vezérelni a konnektorok áramellátásának ki- bekapcsolását (pl. gyerekszobában).

Ilyenkor eldönthetjük azt is, hogy csak bizonyos konnektorok mögé kerül beszerelésre shelly, de választhatjuk azt is, hogy az összes konnektor áramellátását szeretnénk egyszerre vezérelni. Ilyenkor a kis megszakító mellé szokás shelly-t szerelni.

A másik népszerű opció az, amikor a nagyfogyasztók (pl.: mosógép, kazán, száritógép, légtisztitó, multimédiás eszközök), tehát ott, ahol komolyabb mennyiségű áramot fogyasztó gép van bedugva, olyan shellyt szereltetünk be, ami a teljesítményt is képes mérni.

Mi a helyzet a villanykapcsolók okosításával?

Az okosított villanykapcsolóknak több előnyös funkciója van. Talán az elsődleges a kényelmi faktor, tehát az, hogy nem kell odamenni és megnyomni a kapcsolót a lámpa szabályozásához. Továbbá egyben láthatod, hogy otthonod mely szobájában maradt égve egy lámpa.
Biztonsági funkciót is elláthat, így riasztó rendszer helyett, kisebb befektetéssel is távol tarthatjuk az illetéktelen betolakodókat otthonunktól. A jelenlét szimulátornak köszönhetően, a rendszer képes arra, hogy megjegyezze szokásainkat és akkor is felkapcsolja a villanyt, amikor épp nem tartózkodunk a házban.

A fényerő és színhőmérséklet szabályozás pedig azontúl, hogy divatos, nagyon sokat adhat hétköznapi szokásainkhoz is. Például, ha otthonunk egy szobáját több tevékenységre is használjuk, akkor ezekhez igazíthatjuk a fényeket. Pihenéshez visszafogottabb, míg a családi társasjátékozáshoz akár intenzívebb fényerőt állíthatunk be.

Mi alapján válasszuk ki életstílusunkhoz leginkább alkalmazkodó okosotthon rendszert?

Ötleteket persze adhatunk, de fontos, hogy végül te élsz majd az elkészült okosotthonban. Éppen ezért, ha úgy érzed, hogy van olyan kérdés, amit a tervezés szakaszában még nem tudsz eldönteni, akkor sem kell megijedni! Azt javasoljuk, hogy próbáld ki otthonod egy helyiségét felokosítani, hiszen így kevés ráfordítással tesztelheted a rendszert és saját igényeidre, életstílusodra szabhatod azt. Rendszerünk pedig később, modulárisan bővíthető.  

Ügyfeleink számára a telepítés előtt minden esetben okosotthon konzultációt tartunk, ahol a legfontosabb tervezési kérdéseket beszéljük át. íme két olyan téma, ami szinte minden esetben felmerül az okosotthon konzultációk során.

Ha van olyan kérdésed, amely az okosotthon rendszerekhez kapcsolódik, vedd fel velünk a kapcsolatot! Kedvet kaptál a telepítéshez? Írj nekünk és személyre szabott árajánlatot küldünk!

Read More
28dec

Okos porszívógép Home Assistant rendszerrel

by Andras Igali

Az okos porszívógép

Már jó ideje léteznek robot porszívógépek, amik helyettünk végzik el a piszkos munkát, legalábbis a padlón. A kezdetleges okos porszívógépeknek az volt a legnagyobb problémájuk, hogy teljesen logikátlanul, összevissza, bizonyos helyeket kihagyva járkáltak. Az első okosan járkáló porszívót talán a Xiaomi hozta létre, Xiaomi Vacuum Cleaner Gen1 néven. Ez már valóban porszívózik, logikusan járja a kijelölt területeket, és nem csak „takarítás indítás” és „vissza a dokkoló állomásra” funkciókkal rendelkezik, hanem  a Xiaomi okostelefon alkalmazással lehet vezérelni, zónákat megadva, különböző sebességekkel takaríttatni.

Okos robotporszívó kezelése Home Assistant rendszerrel

Manapság nagyon sok okos eszközt lehet vásárolni, azonban nincs olyan cég, amelyik minden területen elég széles termékkínálatot tudna biztosítani. Emiatt annyi alkalmazásra van szükségünk, mint ahány márkájú okoseszközünk van, 

Miért ne lehetne mindent egy felületen kezelni?
A Home Assistant rendszerrel akár az okos porszívókat is tudjuk vezérelni, sőt különböző feltételeket megadva automatizálni is. Meg lehet határozni például, hogy minden nap reggel 8 órakor takarítson, akkor is ha nem vagyunk otthon. Ha pedig esetleg pont a takarítás ideje alatt érünk haza, nem kell kerülgetnünk a masinát, mert olyankor automatikusan visszamegy a dokkoló állomásra.


Ma már több vezérlési megoldás is létezik a Home Assistant rendszerben (kész felületek, de akár saját magunk is készíthetünk), amikkel lényegesen gyorsabban, egyszerűbben kezelhetők, mint a gyári mobil alkalmazással. Ezáltal már nem csak a gyári alkalmazással, hanem bármilyen más eszközzel is vezérelhető, ami eléri az okos otthonunk lelkét, a Home Assistant rendszert.

 

Okos robotporszívó vezérlési lehetőségek

Xiaomi mobil alkalmazással is lehet vezérelni a porszívót. Ez ugye nem túl kényelmes, a gyártó csak ezt az egy lehetőséget biztosítja.

Home Assistant rendszerrel is vezérelhetünk. Ebben az esetben az egyedi felület gyors, pontos, egyszerű de nagyszerű.

Home Assistant rendszerrel van még egy lehetőség, még pedig ún. Zóna kijelöléssel. Ez akkor hasznos, ha valaki ragaszkodik a gyári módszerhez, amit már nem csak mobil alkalmazással tehet meg.

 

Home Assistant rendszerrel ráadásként előre megadott zóna kiválasztással is irányíthaunk (régebbi modelleknél a mobil alkalmazásban ez az opció nem is lehetséges).


Yabune Home egyedi fejlesztése

Több, mint 3éve szolgál nálunk a Xiaomi Vacuum Cleaner Gen1-es változat, ami már okos robotgépnek minősül, azonban van pár problémája. Sajnos a helyiségek között lévő kis szintkülönbségeknél meg tudott akadni a gép, ami leggyakrabban a zóna kijelölésekor okozott problémát. Ha olyan helyen porszívóztattunk, ahol a zóna elején van a szintkülönbség, szinte mindig megakadt. A Yabune Home készített egy egyedi programkódot, amivel ezt a hibát orvosolni lehet, sőt az egyedi felület funkcionális működését (a megfelelő zónák előre megadását) is biztosítja. A kód segítségével meg lehet határozni a helyiségek takarítási sorrendjét, valamint hogy hova menjen az okos porszívó bizonyos helyiségek takarítása előtt.

Neked is van okos robotporszívód?
Szeretnéd te is egy felületről vezérelni, automatizálni?

Ha igen, akkor jelentkezz egy ingyenes konzultációra, ahol átbeszéljük a lehetőségeidet és megoldási javaslatokat adunk az elképzeléseid kapcsán.

17dec

Fűtés okos otthon rendszerrel- a Yabune Home egy felhasználó szemével

by Andras Igali

Mikor még az okos otthon rendszer gondolata sehol sem volt a fejemben, már akkor gondolkodtam, hogy jobb lenne a központi fűtés hagyományos termosztátot lecserélni egy távvezérelhető eszközre.

Falba süllyeszthető vezérlőt nem választhattam, mert a vezetékek miatt a falat nem akartam szétvésni.
Mindenképpen olyan fajtát kerestem, amit bárhol, bármikor eltudok érni és szabályozni is lehet.

A termosztátról, beüzemelés, okos vezérlés

A BEOK BOT306RF WIFI-re esett a választásom.
Ez egy kínai termék, a nevében is benne van, hogy a vezérlő a központi egységgel rádióhullámon kommunikál (RF), és távolból WIFI-n lehet elérni.
A beüzemelés elsőre nem volt egyszerű, ugyanis két mobilalkalmazásra is szükség volt.
RF-SN(BEOK) alkalmazással tudtam az eszközt megkerestetni, és a BEOK Home alkalmazással hozzáadni, és használni.
Miután sikeresen beüzemeltem, boldogan használtam, de a telefonom egyre csak duzzadt a sok gyártói alkalmazásoktól, emiatt később egyre nehézkesebb volt az eszközöket átlátni, vezérelni. Hosszú kutakodás után megtaláltam a megoldást. A Home Assistant okos otthon rendszerrel, a sok különböző márkájú eszközöket, a különböző integrációk segítségével egy rendszerben is lehet használni, mint például a fűtés vezérlést.

Hogy is működik?

Immár három féleképpen lehet kezelni:

  • Fizikailag a vezérlőn.
  • A gyári mobilalkalmazással.
  • A Home Assistant okos otthon rendszerrel.

Képek a mobil alkalmazásról:
(Nem csak a BEOK hanem a Computherm mobil alkalmazással is lehet vezérelni.)

BEOK mobil alkalmazás
Computherm mobil alkalmazás

Az alábbi videóban látható, hogy teljesen mindegy mivel, honnan vezéreljük, mindkét felületen azonnal lehet látni a változást.


Miért jó, hogy az okos otthon rendszerrel is lehet vezérelni?

  • Minden egy átlátható rendszer alatt van.
  • A Home Assistant bármilyen platformon használható, így a termosztát is.
  • Több módon is lehet automatizálni.
  • Különböző feltételek szerint, összetettebb funkciókkal is lehet használni.
    Például, ha elhagyod az otthonodat, vagy hazafele tartasz, aszerint állítja fűtést.

Te is szeretnéd egyszerűen felokosítani a fűtésrendszeredet?

25nov

Okoseszközök vezérlése felhőn, vagy anélkül?

by Andras Igali

Általában azt szeretjük, hogy valamit minél gyorsabban, egyszerűbben lehessen beüzemelni, használni.
Minden esetben jó döntés?

Felhő alapú rendszeren működő okoseszközökről

Jó pár évvel ezelőtt terjedtek el a felhőszolgáltatások, más néven a Cloud szolgáltatások.
A felhőszolgáltatásnak az az előnye, hogy nem kell saját szerver az adatközpontunknak, hanem azt a szolgáltató biztosítja valahol a világban.
Többnyire Ázsiában, Kínában vannak a központok, de újabban már kontinensekre is felosztják a szervereket.

Bizonyos szolgáltatásokat csak online, külső internet kapcsolattal lehet elérni. Szinte kivétel nélkül minden gyártónak van Cloud-ja, amit részben megoszt a felhasználóknak, ingyenes és fizetős változatban.

Ha valaki okos otthon rendszert használ, akkor biztos, hogy okos eszközöket is. A gyári okos eszközök általában Gateway-el, vagy HUB-al kommunikálnak, és az adatok a Cloud szolgáltatáson keresztül mennek.

Előnyei:

  • Általában a „plug and play” elven működnek, tehát az eszközök hozzáadása és beüzemelése rendkívül egyszerű.
  • Bárhol, bármikor elérhetők és vezérelhetők az alkalmazás felületükön, nagy valószínűséggel az okos otthon rendszerben is.

Hátrányai:

  • Ma már nem titok, hogy a szolgáltatók (elsősorban a kínaiak) kémkedni is szoktak, ami a felhasználónak egyáltalán nem túl bíztató.
  • Ha a külső internet kapcsolat valamiért nem elérhető, akkor az eszközöket sem lehet elérni.
  • Ha a Cloud szolgáltató szervere nem elérhető, akkor az eszközöket sem lehet elérni (nem is olyan régen, egy hiba miatt, több napig nem működtek).
  • Előfordulhatnak fals reakciók.
  • Többnyire minimális, de nem ritka a több másodperces reakciókésés.
    Az oka:

Felhőmentes (LAN) alapú eszközökről:

Előnyei:

  • Csak lokálisan, azaz LAN módban működik, nem szükséges külső internet kapcsolatra.
  • Gyorsabb, stabilabb a kapcsolat.
  • A reakcióidő jóval kevesebb.
  • Nincs fals reakció.
  • Komplexebb, önálló feladatokat is képes elvégezni.

Hátrányai:

  • Többnyire DIY, azaz „csináld magad” módszerrel valósítható meg (ez nem feltétlenül hátrány), ami időigényes lehet.
  • Csak helyi hálózattal érhetők el (de ha van az okos otthon rendszernek külső címe is pl DuckDNS, Nabu Casa által, akkor nem igaz ez az állítás).

Manapság néhányan értékesítenek kész „plug and play” elven működő, minimális konfigurációt igénylő felhőmentes eszközöket is.

Ha netán te magad szeretnéd lokalizálni az eszközeidet, lecserélni a gyári rendszert (ekkor viszont biztos, hogy elvész a Cloud elérhetőség), akkor a Tasmota vagy az ESPHome fele célszerű kutatni. Ha ESP8266, vagy ESP32 modullal van ellátva az eszközöd, akkor szinte biztos, hogy a fent említett nyílt forráskódú FW (Firmware) valamelyikével megoldható.

Érdemes a Tasmota vagy az ESPHome oldalon rákeresni az eszközödre, mert nagyon sok konkrét leírást tartalmaznak, hogy hogyan is kell FW-t cserélni.

Akkor felhő vagy nem felhő?

Különböző csoportokban nagyon megoszlik a vélemény a felhő- felhőmentes téma.

Az okos otthon rendszerem kiépítésekor az alábbi eszközöket kezdtem telepíteni:

  • Sonoff Mini R2
  • Sonoff POW R2
  • Sonoff Dual R3
  • Sonoff Zigbee Bridge+ Zigbee eszközök.

Ezek az eszközök WIFI-n kommunikálnak, ugyanakkor Cloud módban (némelyiken LAN mód is választható, de az a tapasztalatom, hogy a Cloud nem kapcsolható ki).

Hamar elszállt a kezdeti öröm, ugyanis egyre többször tapasztaltam, hogy egyáltalán nem, vagy késve reagáltak az eszközeim. Mivel az elvárt alap funkciók nem működtek stabilan, erősen ösztönzött, hogy megválljak a Cloud szolgáltatástól, egyben a gyártó eredeti rendszerétől.
Mióta Tasmota/ ESPHome rendszerre cseréltem a WIFI-s eszközeimet, a rendszerek gyorsan, biztonságosan, stabilan működnek. Egyáltalán nem bántam meg a cserét.

A döntés a te kezedben van

Ezek után hogy döntesz? Marad a gyors és egyszerű használat, vagy inkább saját rendszerre cseréled? Gyere el egy ingyenes konzultációra és mi segítünk a választásban!

Read More
18nov

Tapasztalatok a Zigbee eszközökről- a Yabune Home egy felhasználó szemével

by Andras Igali

Tapasztalatok a Zigbee eszközökről

Ha utólagosan okosítjuk otthonunkat, hamar rájövünk, hogy rombolás, bontás, újra kábelezés nélkül szinte csak vezeték nélküli megoldások jöhetnek szóba.

Több fajta vezetéknélküli kommunikációs forma létezik.
A legelterjedtebb a WIFI, Zigbee, Bluetooth, nyugati országokban még a Z-Wave is.

Ezek közül megosztom veletek a Zigbee-s eszközeimről szerzett tapasztalataimat.
Hardver központi egység: Conbee II
Hardver eszközök: részletek az „Eszközök amiket használok” fejezetnél.
Szoftver: Zigbee2mqtt

Áramforrás szerint


Két fajta áramforrásúak a Zigbee eszközök.
Elemmel és hálózati áramforrással működők. A kettő nem variálható.
Az elemmel működő eszközök a végeszközök.
A hálózati áramforrással működők önmagukban is hasznos eszközök, azonban azok segítségével a központi egységtől még több, és még távolabb is el lehet helyezni további végeszközöket. Ezek az eszközök a Zigbee Routerek.

Miért használok Zigbee-s eszközöket?


Előnyösnek tartom, hogy az eszközeimet bárhova eltudom helyezni, mivel vezetéknélküliek.
Nem szeretném a WIFI hálózatot leterhelni a sok eszközökkel.
Energiatakarékosak.

Ettől függetlenül használok WIFI-s eszközöket is, amiket nem lehet, vagy nem célszerű Zigbee eszközökre cserélni.

Zigbee eszközök előnyei, hátrányai általánosságban:

Pro:

  • Többségük elemmel működnek, emiatt nem kell dugaljakat felhasználni, kábelekkel bajlódni.
  • Szinte bárhova elhelyezhetők, mobilisek.
  • Kisméretűek.
  • Esztétikailag nem ront a helyiség összképén, de akár könnyen el is rejthetők.
  • Az eszközökkel több fajta automatizálásokat lehet készíteni, sőt különböző értesítőket is be lehet állítani.

Kontra:

  • Többségük elemmel működnek, kb évente- másfél évente kell elemet cserélni, az eszköz használati gyakoriságtól függően.
  • Ügyelni kell a központi egység hatótávra, hogy azon belül legyenek a végeszközök (Zigbee routerek segíthetik a hatótáv növelését).
  • Ha túl sok, és erős WIFI hálózat van a közelben, azok legyengíthetik vagy megzavarhatják a Zigbee megfelelő kapcsolattartást a Coordinátor és az eszközök között (WIFI és Zigbee megfelelő frekvenciákkal javítható).
  • Önálló eszközként nem használhatóak, mindenképpen szükséges HUB/ Gateway/ Dongle/ USB stick.

Semleges:

  • Ha szabad, független Zigbee Coordinátort (a Zigbee hálózat hardveres központi egysége) használunk (pl Conbee II, vagy CC2652) szinte bármelyik Zigbee eszközt fel fogja ismerni (ehhez feltétel, hogy a Zigbee szoftver is támogassa az eszközt).
    Ez azért fontos, mert bár a Zigbee is egy fajta szabvány szerint működik, azonban mégis vannak eltérések. Így oldják meg a gyártók, hogy csak a saját eszközeivel legyenek kompatibilisek, azonban a fent említett coordinátor valamelyikével, vagy custom FW-vel (Tasmota) kikerülhető.

Nagyon sok márkájú, minőségű, és felhasználásra szánt Zigbee eszközök léteznek.
Kiemeltebb márkák: Shelly, Aqara, Blitzwolf, Sonoff.

Shelly: Pár éves vállalat, két központja van, az anyavállalat Európában, a másik központ az Egyesült Államokban van. Rendszerük, eszközük stabilak, de nem annyira olcsó.

Aqara: A Xiaomi ökoszisztéma része. Több, mint 10 évvel ezelőtt Kínában alapították, elsősorban Ázsiában terjedtek el a termékei, de pár éve mindenhol elérhetőek. Viszonylag jó minőség, közép árkategóriás.

Blitzwolf: 2015-ben alapult, kínai cég. Elsősorban elektrotechnikai eszköz töltők fejlesztéssel és gyártással foglalkoztak, azonban ma már mindenféle egyéb eszközöket is, mint pl okos eszközöket nyújtanak.

Sonoff: Viszonylag új, pár éves kínai vállalat, termékeiket hazánkban is meg lehet vásárolni. Közepes minőség, olcsó árkategóriás.

Milyen Zigbee eszközök vannak?

Felhasználhatóság szerint:


Ajtó/ ablak érzékelő
Mozgásérzékelő
LED szalag vezérlő
Hordozható nyomógomb
Vízszivárgás érzékelő
Füst/ gáz érzékelő
Vízszelep
Gázszelep
Radiátor fűtésszabályzó
Okos zár
Stb…

Routerek:

Fali kapcsoló
Falba/ kötődobozba rejthető kapcsoló
Konnektorok
LED izzó

Eszközök amiket használok:

Elemmel működő eszközök:

Sonoff SNZB-01- Hordozható nyomógomb: 3 fajta gombnyomásra lehet utasítást megadni, 1 rövid, 2 rövid, és 1 hosszú gombnyomásra. Mi a két különálló éjjeli lámpát és a szoba mennyezeti lámpát kapcsolgatjuk az ágyból, „Toggle” módban, azaz fel és le is tudjuk kapcsolni a három világítást.

Sonoff SNZB-02- Hőmérséklet, és páratartalom mérő: Mi a fürdőszobában használjuk. Annyira kicsi a mérete, hogy igazából bárhova tehető. Jelentést csak akkor küld a rendszernek, ha hőmérséklet vagy páratartalom változás történt. Az eredményeket századpontosan jeleníti meg.

Sonoff SNZB-03- mozgásérzékelő: Nálunk ezek a mozgásérzékelők felelnek az ágy alatti led szalag felkapcsolásért. Ezenkívül tökéletesen alkalmas előszobákban is. Pici, szögletes, így bárhova könnyen rá lehet vagy fel lehet helyezni. A mozgás detektálást követően 60másodpercig marad aktív.

Sonoff SNZB-04- ajtó ablak szenzor: Lassan észleli a nyitva állapotot, ezért olyan helyzetben, ahol azonnal kellene működésbe lépnie, ott nem javaslom (pl spájz ajtónál) ezt az eszközt. Ablakoknál teljesen jó szolgálatot teljesítenek. A gyári elem nagyon gyenge minőségű, mert kb fél évig használható (javaslom már az első alkalommal legyen kicserélve). Ha már csak 4%-on van az elem, akkor az eszköz még érzékeli, ha nyitva vagy csukva lett, de az információt már nem tudja elküldeni a Home Assistant rendszer fele, csak pirosan villog állapotváltozáskor.

Aqara MCCGQ11LM- ajtó ablak szenzor: Remekül teljesít, azonnal érzékeli és küldi a nyitás- csukás állapotváltozásokat. Hőmérséklet érzékelővel is rendelkezik, de Home Assistant rendszer alatt sajnos haszontalan, ugyanis teljesen fals értéket mutat. Lejjebb látható egy összehasonlító videó, amiben bemutatom az Aqara MCCGQ11LM és a fent említett Sonoff SNZB-04 közti reakció különbséget. A két szenzor egy ajtóra, az érzékelők és a mágnes felöli oldalak egyenlő távolságban lettek felhelyezve.

Aqara RTCGQ11LM- mozgásérzékelő: Talán picit jobban érzékeli a mozgásokat, mint a Sonoff SNZB-03 mozgásérzékelő. Ebben is van hőmérsékletérzékelő, és fényerősség mérő, de véleményem szerint egyik funkció sem alkalmas, fals értékeket mutatnak. A mozgás detektálást követően 90másodpercig marad aktív. Forrasztással és minimális kódírással akár 1másodpercre is állítható az aktivitása.

Blitzwolf BW-IS9- Vízszivárgás érzékelő: 3 ponton vannak érzékelői. Minimális folyadék érintkezésekor, tehát, ha éppen hogy csak egy csepp folyadék ér valamelyik lábhoz, attól még nem fog jelezni (véleményem szerint nem is baj), de ha már vízszivárgásról van szó, azt azonnal észleli. Mi a mosógép mögött, és a konyhai csap alatt használjuk. Szerencsére eddig csak csendes szolgálatot teljesít, de ha netán bekövetkezik a baj, azonnal jelez.

Hálózati áramforrással működő:

Sonoff ZBMini- Kapcsoló: Hálózati áramforrással működik. Okos kapcsolóként és végeszközök jeleinek erősítésére is alkalmas. Bekötése nagyon egyszerű, a termékhez mellékelt rajzok segítik a helyes bekötést. Fali kapcsolók, konnektorok mögé éppen hogy, de befér, de mi inkább a kötődobozba rejtettük el. Talpas éjjeli lámpa aljába is elfér. Kapcsolható okos otthon rendszerrel, és hagyományos fali kapcsolóval is.

Blitzwolf BW-SHP13- Hagyományos konnektorba dugható okos konnektor: Okos konnektorként és végeszközök jeleinek erősítésére is alkalmas. A gyártó szerint 16A áramerősségű eszközöket is kezel. Egyszerű, de nagyszerű, képes teljesítményt, feszültséget, áramerősséget mérni, valamint az okos otthon rendszerrel, és fizikailag is lehet ki és bekapcsolni.

Lonsonho QS-Zigbee-D02-TRIAC-2C-L- dimmelhető, falba rejthető kapcsoló: Ezzel az eszközzel dimmelhető (fényerő szabályozható) világítótesteket is használhatunk. Hagyományos nyomógombos kapcsolóval fizikailag is kapcsolhatjuk, és a fényerőt is állíthatjuk, valamint az okos otthon rendszer segítségével is könnyedén megtehetjük. Ez a típus egymástól függetlenül képes kezelni két világítást, és két fali kapcsolót is.

MOES csúszkás dimmelhető fali kapcsoló: Külsőleg, formailag nagyon esztétikus és kényelmes a használata. Négyzet alapú, kör alakú nyomógombos, felkapcsoláskor finom mozdulattal lehet a fényerőt az igényeinknek megfelelően beállítani. Lekapcsolt állapotban halványan villog a kapcsolón a led, abban az állásban ahogy felkapcsolt állapotban volt utoljára használva. Ha felkapcsoljuk, akkor az alsó csíktól a beállított pozícióig, a fényerőszint alapján folyamatosan ég a kapcsolón a led. Lekapcsolt állapotban a halvány villogás egyáltalán nem zavarja a szemünket, de abban segít, hogy tudjuk hol van a kapcsoló. Természetesen nem csak manuálisan lehet a fényerőt szabályozni, hanem az okos otthon rendszer segítségével automatizálni is.

Összegezve:

Nagyon jó kiegészítő eszközök az okos otthon rendszer kiépítésére, azonban nem javaslom minden eszköz Zigbee kommunikációs eszköz lecserélésre. Ha egyszerre több világítást gyors fényjelzőként is szeretne használni (másodpercenkénti felkapcsolás- lekapcsolás- felkapcsolás- lekapcsolás) akkor a WIFI-s kapcsolókat ajánlom. Az a tapasztalatom, hogy egyszerre 5-6 Zigbee-s kapcsolót nem képes jól kezelni, mert olykor előfordul, hogy random valamelyik égve marad, attól függetlenül is, ha jó a Zigbee jelerősség.

Ha nincs szükség egyszerre több, azonnali jel küldésre-fogadásra, akkor viszont bátran ajánlom.

Amennyiben megoldható, már a ház tervezésekor vagy a felújítás előtt érdemes az okos otthon kiépítésére is gondolni, amiben a Yabune Home csapata kézségesen áll a rendelkezésetekre. Ha szeretnél saját okos otthon rendszert, akkor jelentkezz egy ingyenes konuzltációra és mindent átbeszélünk.

1nov

Okos otthon közelről: a Yabune Home egy felhasználó szemével

by Andras Igali

Otthonomról, rólam:
Kaposváron a párommal egy 35 négyzetméteres kis lakásban lakunk. 2018-ban volt nálunk a lakásfelújítás, és anno még a gondolat sem járt a fejünkben, hogy okos otthont szeretnénk. A villanyvezetékek a falba fixen lettek bekötve, mert annyira vékonyak a falak, hogy a csőrendszer kiépítése nem volt lehetséges, ez nagyon megnehezítette az okos otthon rendszer kiépítését. Mára azonban számos olyan eszköz és megoldás elérhető, amivel egy átlagos otthonból, utólag okos otthont lehet varázsolni. Nem kell a falakat szétverni, nem kell fúrni-faragni. A Yabune Home megoldásaival szinte bármilyen lakásból, minden igényt kielégítő okos otthont lehet teremteni.

Miért és hogyan szippantott be a Yabune Home?
Egy ideje már nagy örömmel használom a Xiaomi egyik robot porszívóját, a Xiaomi Vaccum Cleaner Gen1-es változatot. Ezen kívül használtam pár Xiaomi okos konnektort, Magic Home led szalagot, és Beok termosztátot.

Elkezdtem kutakodni, hogy hogyan lehet a fent említett eszközök Android-os alkalmazásukat egy felületbe varázsolni. Szomorúan tapasztaltam, hogy sehogy, legalábbis az átlag felhasználó sehogy. Hosszú kutakodás, után megtaláltam a megoldást: a Yabune Home-ot, amely a Home Assistant rendszerét fejlesztette tovább.

Döbbenve tapasztaltam, hogy a korábbi igényeimet nemhogy kielégíti, de sokkal jobban testreszabhatóbb, sokkal jobban ki lehet használni az eszközöket a Yabune Home rendszer segítségével, mint ahogy álmodoztam róla.

Korábban azt hittem, hogy ha van konnektor, takarítógép, termosztát, amiket a világon bárhol tudok vezérelni, akkor az otthonunkat már okos otthonnak lehet nevezni. Ez korántsem így van, mert ezek csak okos eszközök, amik nem képesek más eszközökkel kommunikálni, vagy csak nagyon korlátozottan. A Yabune Home csapat segítségével szinte bármilyen eszközt össze lehet hangolni.

Eddig mit sikerült megvalósítani a Yabune Home rendszerével
Ma már az ablakok állapotait, az egyszerű buta mosógép program lejártát, a lakáscsengő állapotát, a kaputelefon kód aktiválását, a kaputelefon hívását egyaránt tudom ellenőrizni, ha szükséges értesítőket is kapok. A fűtést automatikusan és manuálisan egyaránt tudom szabályozni, sőt, ha nyitva van az ablak, akkor a Yabune Home lekapcsolja a fűtést, mert nem az utcát szeretném fűtteni, de amint becsukom az ablakot, és nincs meg a lakásban a kívánt hőmérséklet, ismét fűt.

Az okos takarítógépet egyszerűbben, gyorsabban eltudom indítani, anélkül, hogy a Xiaomi alkalmazást kellene megnyitom. Csak egy- két kattintás, és az általam előre megadott helyiségeket takarítja, amit eredetileg, a saját rendszerével nem lehet megoldani (Gen1-nél).
Ezenkívül különböző időszakok, akár a nap állása szerint, a mozgásérzékelők könnyítik meg a lámpák fel és lekapcsolását.

Esténként a kellemes fényhangulatért például az ágy alatti mozgásérzékelő és a led szalag gondoskodik, ami teljesen automatizálva van, de manuálisan is egyszerűen szabályozható.
Ha csengetnek, akkor a szobában kétszer villog a lámpa, vagy ha lejár a mosógép, több helyiségben kétszer röviden, és kétszer hosszan villognak az égők. Ez a példa az idősembereknek, hallássérülteknek, süketeknek hatalmas segítség. Ezeket nem csak az okostelefonon, hanem bármilyen más platformom is elérhetem, vezérelhetem.

Aki még sosem látott, tapasztalt okos otthon rendszert, valószínű egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimálisan tudja elképzelni, hogy mennyire előnyös. Már többször is olvastam különböző fórumokon, hogy az asszony nem érti, miért is jó, tiszta hülyeség az okos otthon. Na de ha már meg van, akkor milyen jó hogy van, szuper, természetesnek veszi (az a jó, az a lényege, hogy megkönnyítse, kényelmessebbé tegye az életet).

Sokan pedig csak akkor szembesülnek az okos otthon előnyeivel, amikor esetleg valamiért nem működik. Szerencsére, ha jól van kiépítve, ilyen hiba nem , vagy csak nagyon ritkán fordulhat elő. 

Ma már nagyon nehezen tudnám elképzelni az életemet az okos otthon rendszer nélkül, de nem is kell, mert a Yabune Home csapata készségesen áll mindenki rendelkezésére!

Ha szeretnél saját okos otthon rendszert, akkor jelentkezz egy ingyenes konuzltációra és mindent átbeszélünk.

20szept

Klíma rendszer okosítása MODBUS-szal, avagy buszos megoldás Home Assistant-tal

by Gyula Halmos

A feladat ...

A Yabune Home elsősorban vezetéknélküli rendszerek integrálásával foglalkozik. Legtöbb esetben WiFi, Zigbee és Z-wave protokollok valamelyikét szoktuk ajánlani ügyfeleinknek. Azonban vannak olyan esetek, amikor a vezeték nélküli rendszer nem megoldható egyszerűen, vagy mert az adott eszközök nem támogatják, vagy mert már létezik kiépített vezetékes infrastruktúra és a vezetéknélküli hálózat létrehozás szükségtelen többlet kiadást okozna.

Ebben a blog posztban, egy teljes iroda és telephely klíma rendszerének korszerűsítést mutatjuk be a Yabune Home rendszerrel. Ügyfelünk megkeresett minket, hogy szeretné iroda házukat és a hozzá tartozó egyéb épületek klímáit okosítani.

A következő klíma rendszer volt adott:

  •  2 db Daikin VRV hőszívattyú
  • 18 db beltéri plafonba süllyesztett egység
  • 16 db falra szerelt vezetékes kézi vezérlő

A Daikin rendszer körülbelül 10 éve lett telepítve, valamint a két hőszivattyú 1 évvel ezelőtt le lett cserélve újabb típusra. Első körben felmértük az igényeket a vevőtől, amik a következők voltak:

  • Jelenlegi klímák helységenkénti vezérlése távolról
  • Hőmérséklet értékek monitorozása
  • Később bővíthető központ

Első körben felmértük mik a lehetőségeink okosításra. Ehhez felvettük a kapcsolatot a Daikin Hungary Kft-vel, hiszen náluk jobban senki sem ért a Daikin hőszivattyúk vezérléséhez. Nem is kellett csalódnunk rendkívül segítőkészek voltak és gyorsan megfelelő szintre hoztak minket szakértőik segítségével. A megbeszélések során körvonalazódott, hogy az egyik lehetséges és gazdaságilag is rentábilis megoldás a ModBus-on keresztüli vezérlés.

Több érv is szólt a ModBus mellett, de a két legfontosabb, hogy a Home Assistant natívan támogatja mind a ModBus RTU-t és a ModBus TCP-t is valamint a Daikin EKMBDXA ModBus adapter beszerzése és vezérlése is reális feladatnak tűnt.

Ahogy korábban már említettem az ügyfelünknél kiépített rendszer ipari méretú (18 belső egység és 2 hőszivattyú) és a ModBus adaptert is be kellett szerezni, hiszen eredetileg nem rendelkeztek vele. Azonban ahhoz, hogy kitaláljuk az infrastruktúrát, meg kellett értenünk, hogy működik a vezérlés jelenleg. Minden helységben egy BRC1D52 -es vezetékes controller gondoskodott a szabályzásról. Sajnos ezek az eszközök nem nagyon okosíthatóak, de kapóra jöttek, hogy a manuális beavatkozás lehetősége az automatizálás után is megmaradjon.

Daikin távoli irányító központ
A jó öreg Daikin fali vezérlő

Fel kellett mérnünk a Daikin szakértő segítségével, hogy a jelenlegi megoldásban, hogyan működik a vezérlés. Mint megtudtuk, a Daikin Bus protokollja esetében a plafonon elhelyezett berendezések kommunikálnak a külső egységgel és 12 egység a nagyobb hőszivattyúra míg 6 a kisebbre van kötve.

Valahogy így:

Daikin okos hőszivattyú 1
Plafon egységek két külön körön, két hőszivattyúra kötve.

Az elmélet ...

Ahhoz, hogy Home Assistant-on keresztül vezérelni tudjuk a rendszert meg kellett oldanunk, hogy ModBus-on keresztül tudjuk megszólítani és szabályozni az eszközöket. Erre a Daikin-nál létezik több megoldás is az egyik a Daikin RTD-NET Control Interface, amelyet minden belső egység elé beszerelve lehetővé teszi, hogy ModBus-on keresztül vezéreljük őket. Ez 2-3 plafon kazetta esetén meg is éri, de 18-nál komoly többlet költséget jelent, így kénytelenek voltunk más opció után nézni. Köszönettel tartozunk a Daikin-os szakértőknek újfent, hiszen ők terelték a figyelmünket a Daikin EKMBDXA ModBus adapter irányába. Ez az eszköz közvetlen fordítja a ModBus protokollt a Daikin belső Bus protokolljára. Direkt BMS (épület menedzsment rendszer) rendszerekhez találták ki. Ára ennek megfelelően elég magas, de 18 belső egységnél már megéri. 

Ez alapján elkezdtük kitalálni az architektúrát, ami nagyjából így kell hogy kinézzen:

Daikin okos hőszivattyú
A két hőszivattyúhoz elég egy adapter és azt ModBus RTU-n, soros porton rátudunk kötni az okos központra

A ModBus regiszter alapon kommunikál, mint a legtöbb busz alapú megoldás. Minden eszköz rendelkezik egy vagy több input és state regiszterrel. Az előbbibe beírhatunk értéket a szabályzáshoz, míg az utóbbiakból kiolvashatunk értékeket, mint például állapot, vagy hőmérséklet. Ahhoz, hogy tudjuk vezérelni a plafonba szerelt egységeket, fel kell őket címezni. Ez közepesen érhetően le is van írva a Daikin kezelési utmutatóban, de nem lepődtünk meg az utasításokat elolvasva, hogy ezt a feladatot nyilván nem végfelhasználóknak találták ki. Ha felcímeztük az egységeket és a ModBus Adapter is rendesen funkcionál akkor a következő lépés a Home Assistant alá való integrálás. Létezik HA ModBus integráció, de korántsem fedi le az összes igényünket, de ellenben aránylag bővíthető scriptekkel, templatekkel. Innentől az hogy mit kell tennűnk egyértelművé vált.

Minden ModBus implementáció más, ezért a Daikin saját ModBus Design dokumentációját át kellett néznünk. Hiszen ott van leírva, hogy pontosan hogyan és milyen regiszter címeken lehet kiolvasni az eszközök értékeit, valamint szabályozni őket.

Ez a dokumentáció ITT elérhető.

A ModBus Adaptert sima kéteres 0.75 -ös vezetékkel össze kell kötni sorban a két hőszivattyúval. Ha ez megtörtént, akkor Soros porton keresztül (pl.: USB adapter) bekötni a Yabune Home-ot futtató szerverbe.

A ModBus Adapteren be kell állítani a kezdő regiszter címet, DIP Switchek segítségével. Ennek leírását az előző pontban megosztott dokumentáció segítségével lehet megoldani (1.3.2 Wiring Diagram).

A fali vezérlő segítségével minden panel címét be kell állítani. Az EKMBDXA Adapter összesen 4 zónában 16 eszközt támogat, jelen esetben 18 eszközt kellett felkonfigurálnunk, de ez is jelentős időt emésztett fel, hiszen a körülményes szekvenciát minden helységben meg kellett tenni.

A Home Assistant alapú Yabune Home rendszert az ügyfél kérésére saját szerverére telepítettük. A folyamatról pontos jegyzőkönyvet is készítettünk, hiszen ez elvárás volt az infrastruktúrát üzemeltető szakemberektől is. A ModBus integrációról bővebben a megvalósítás fejezetében térek ki.

Miután mindent beállítottunk és felkonfiguráltunk az átadás előtt természetesen végig kell néznünk, hogy minden úgy működik, ahogy elterveztük. Fontos megjegyezni, hogy a ModBus EPROM-ba ír , tehát nem lehet végtelenszer írni az input regisztereket, erre fail safe megoldásokat kelllett kitalálnunk és le is tesztelni őket.

A megvalósítás ...

A két hőszivattyút sorosan be lehet kötni az adapterbe, míg az adaptert, pedig ModBus RTU segítségével, soros porton keresztül betudtuk kötni a Yabune Home központnak helyet adó szerverbe a szerver szobában. A vezetékezés megoldása körülményes, volt hiszen a két hőszivattyú egymástól 30 méterre volt, szabad levegőn. A kábel elvezetésénél oda kellett figyelni a megfelelő időjárás elleni védelemre, valamint az esztétikailag igényes megoldásra is.

A távolság nem volt igazán probléma, hiszen a Daikin Bus protokollt, akár 1000 m távolságra is elvihetjük, mielőtt a kábelveszteség problémát okozna.

Miután sikerült a megfelelő vezetékezést megoldani jöhetett a következő lépés. A belső egységek felcímzése Modbus-on. Mivel a vezérlő most került be, ezért a plafonba szerelt esközök nem rendelkeztek semmilyen azonosítóval, amire a Home Assistant-ban hivatkozni tudnánk. Ez egy lépés, amit minden falivezérlőn keresztül be kell programozni. Szintenként külön Groupbra raktuk az eszközöket. Maxmum 4 csoportot lehet beállítani és azokon belül is 16 eszközt, vagyis összesen 64 beltéri egységet. Ez a vezérlő limitációja, de esetünkben bőven elégnek bizonyult. Itt szintén erősen hagyatkoztunk a Daikin Magyarország szakértőjére, hiszen a leírás részletes, azért nem mindenhol teljesen egyértelmű és jobb rá kérdezni. Miután sikerült mindent beállítani a vezérlőkön, haladhattunk tovább a Home Assistant konfigurációval.

Első körben a configuration.yaml -t kellett updatelni, hogy hozzáadjuk a modbus modult és annak eszközeit/szenzorait. A lentebbi kód ezt a részletet mutatja be. Első körben meg kell nevezni a Modbus master elérhetőségét, ami jelen esetben, soros porton lett a központhoz kötve (method: RTU és type: serial). A soros átvitelt, egy RS-485 to USB átalakítóval oldottuk meg így a port attribútumot az USB eszköz címére kell állítani. A további beállítások a Daikin központ adatlapja szerint történtek. A legújabb HA beállításoknak megfelelőena modbus komponens alá lettek besorolva a klímák, bináris és sima szenzorok.

És akkor itt a kódrészlet is:

modbus:
- name: daikin
  type: serial
  method: rtu
  port: /dev/ttyUSB0
  baudrate: 9600
  stopbits: 1
  bytesize: 8
  parity: E
  climates: !include_dir_merge_list packages/daikin_climate_modbus/climates
  sensors: !include_dir_merge_list packages/daikin_climate_modbus/sensors

template: !include_dir_merge_list packages/daikin_climate_modbus/binary_sensors 

A szemfülesek gyorsan kiszúrhatják, hogy a bináris szenzorok, nem a modbus komponens alatt vannak. Ez nem hiba, hiszen ők nem mások mint template binary_sensor-ok. Erről bővebben kicsit lejjebb.

A koncepció rendkívül egyszerű, első körben hozzáadtuk a klímákat a Home Assistant dokumentációjának megfelelően. A megfelelő paramétereket és regiszter címeket a Daikin Modbus Interface Design Guide-ból néztük ki.

Valamint kérdéses esetekben, a Daikin-es szakértővel konzultáltunk.

A különböző helyiségekben található beltéri egységek üzemállapotának lekérdezéséhez binary_sensor entitásokat hoztunk létre, a különféle paraméterek lekérdezésére, mint például az egység által mért hőmérséklet, a felhasználók által, vagy automatizáció által beállított cél hőmérséklet valamint a központ által kiolvasott státusz szó tárolására.

A binary_sensor-ok igazából template-k, amelyek a státusz sensor értékét fordították megfelelő bináris értékre. dokumentáció alapján.

Itt egy példa két helyiség klíma entitására (ezekből volt összesen 16):

 

- name: Emelet_targyalo_klima
  slave: 15
  data_type: uint
  data_count: 1
  scale: 0.1
  offset: 0
  precision: 1
  max_temp: 30
  min_temp: 15
  temp_step: 1
  target_temp_register: 2053
  address: 2106
  input_type: input
- name: Emelet_sales_marketing_iroda_klima
  slave: 15
  data_type: uint
  data_count: 1
  scale: 0.1
  offset: 0
  precision: 1
  max_temp: 30
  min_temp: 15
  temp_step: 1
  target_temp_register: 2056
  input: 2112
  input_type: input
 

Minden klíma entitáshoz kellettek bináris szenzorok és szenzorok, a különböző az eszközök által lejelentett értékekről és állapotokról. Ilyenek voltak például a következők:

 

  • Beállított hőmérséklet értéke
  • Aktuálisan mért hőmérséklet
  • Klíma státusza (ebből bit műveletekkel kinyertük az On-Off állapotot)
  • Klíma aktuálisan beállított módja

Itt is egy példa, hogyan olvastuk ki a szenzor értékéből a pontos üzemállapotot templatesített bináris szenzorral:

# sensor example:
    - name: Emelet_targyalo_status
      hub: daikin
      slave: 15
      register: 2102
      register_type: input
      
# binary sensor template
- binary_sensor:
  - name: "Emelet Tárgyaló Klíma Üzemállapot"
      state: >-
        {{ states('sensor.emelet_targyalo_status')|int|bitwise_and(1) > 0 }}

 

Miután az összes entitást sikerült beállítanunk, az auto entities segítségével szintenként meg is jelenítettük a felületen az iroda helyiségek vezérlő csempéit.

Az auto-entities kártya nagyon hasznos ennyi entitásnál.

Amikor nagy mennyiségű hasonló szenzort, kapcsolót, eszközt kell megjeleníteni ez a legjobb megoldás. A filter mező segítségével többféle kritérium alapján is tudunk szűrni, mint például a device_class vagy az eszköz friendly_name-e. A style mezőn keresztül, pedig egyedi színezéseket is be tudunk vezetni, mint jelen esetben, ha 26 fok feletti az érték akkor piros legyen a hőmérő. 

Az auto-entities, nem csak eszközök ömlesztett felsorolására jó, de például összesített graph kártyákra is. Lásd a lentebbi képet.

Itt nyilván kihasználtuk a graph-card nyújtotta lehetőséget a hőmérséklet függő színezéssel. Minden szintnek, külön kártyát csináltunk, amin a helyiségek hőmérsékletének alakulását lehet vizuálisan is nyomon követni.

A belső egységek megjelenítésénél, az alábbi megoldásra esett a választás. Ez a mini-climat kártya. Sokat gondolkodtunk a simple-thermostat kártyán is, de végül ez tűnt legelegánsabbnak. 

A rendszer sajátossága miatt volt szükség a külön kapcsoló panelre, mert habár a klímák automatikusan működnek a beállított cél hőmérsékletnek megfelelően, a falon elhelyezett panel lekapcsolásával ezt ki lehet küszöbölni. Ebből az okból kifolyólag kivezettük a fali panel távolról való kapcsolását is és annak állapot visszajelzését.

A szenzoroktól jövő adatokat az általunk szolgáltatott Influx DB és Grafana felületen tudja az ügyfél részletekbe menően tanulmányozni. Jelenleg együtt dolgozunk egy energetikus kollégával, hogy a felgyülemlett adatokból minél több hasznos információt tudjunk kiszűrni és energetikai tanácsokkal ellátni ügyfeleinket, valamint intelligensebb vezérlést fejleszthessünk.

Tartalmazott rengeteg kihívást a megoldás, de jelenleg több mint 9 hónapja üzemel, és egyelőre súlyosabb malőrök nélkül 🙂

hu_HUMagyar