LOADING...

Category "Okos Otthon"

1nov

Okos otthon közelről: a Yabune Home egy felhasználó szemével

by Andras Igali

Otthonomról, rólam:
Kaposváron a párommal egy 35 négyzetméteres kis lakásban lakunk. 2018-ban volt nálunk a lakásfelújítás, és anno még a gondolat sem járt a fejünkben, hogy okos otthont szeretnénk. A villanyvezetékek a falba fixen lettek bekötve, mert annyira vékonyak a falak, hogy a csőrendszer kiépítése nem volt lehetséges, ez nagyon megnehezítette az okos otthon rendszer kiépítését. Mára azonban számos olyan eszköz és megoldás elérhető, amivel egy átlagos otthonból, utólag okos otthont lehet varázsolni. Nem kell a falakat szétverni, nem kell fúrni-faragni. A Yabune Home megoldásaival szinte bármilyen lakásból, minden igényt kielégítő okos otthont lehet teremteni.

Miért és hogyan szippantott be a Yabune Home?
Egy ideje már nagy örömmel használom a Xiaomi egyik robot porszívóját, a Xiaomi Vaccum Cleaner Gen1-es változatot. Ezen kívül használtam pár Xiaomi okos konnektort, Magic Home led szalagot, és Beok termosztátot.

Elkezdtem kutakodni, hogy hogyan lehet a fent említett eszközök Android-os alkalmazásukat egy felületbe varázsolni. Szomorúan tapasztaltam, hogy sehogy, legalábbis az átlag felhasználó sehogy. Hosszú kutakodás, után megtaláltam a megoldást: a Yabune Home-ot, amely a Home Assistant rendszerét fejlesztette tovább.

Döbbenve tapasztaltam, hogy a korábbi igényeimet nemhogy kielégíti, de sokkal jobban testreszabhatóbb, sokkal jobban ki lehet használni az eszközöket a Yabune Home rendszer segítségével, mint ahogy álmodoztam róla.

Korábban azt hittem, hogy ha van konnektor, takarítógép, termosztát, amiket a világon bárhol tudok vezérelni, akkor az otthonunkat már okos otthonnak lehet nevezni. Ez korántsem így van, mert ezek csak okos eszközök, amik nem képesek más eszközökkel kommunikálni, vagy csak nagyon korlátozottan. A Yabune Home csapat segítségével szinte bármilyen eszközt össze lehet hangolni.

Eddig mit sikerült megvalósítani a Yabune Home rendszerével
Ma már az ablakok állapotait, az egyszerű buta mosógép program lejártát, a lakáscsengő állapotát, a kaputelefon kód aktiválását, a kaputelefon hívását egyaránt tudom ellenőrizni, ha szükséges értesítőket is kapok. A fűtést automatikusan és manuálisan egyaránt tudom szabályozni, sőt, ha nyitva van az ablak, akkor a Yabune Home lekapcsolja a fűtést, mert nem az utcát szeretném fűtteni, de amint becsukom az ablakot, és nincs meg a lakásban a kívánt hőmérséklet, ismét fűt.

Az okos takarítógépet egyszerűbben, gyorsabban eltudom indítani, anélkül, hogy a Xiaomi alkalmazást kellene megnyitom. Csak egy- két kattintás, és az általam előre megadott helyiségeket takarítja, amit eredetileg, a saját rendszerével nem lehet megoldani (Gen1-nél).
Ezenkívül különböző időszakok, akár a nap állása szerint, a mozgásérzékelők könnyítik meg a lámpák fel és lekapcsolását.

Esténként a kellemes fényhangulatért például az ágy alatti mozgásérzékelő és a led szalag gondoskodik, ami teljesen automatizálva van, de manuálisan is egyszerűen szabályozható.
Ha csengetnek, akkor a szobában kétszer villog a lámpa, vagy ha lejár a mosógép, több helyiségben kétszer röviden, és kétszer hosszan villognak az égők. Ez a példa az idősembereknek, hallássérülteknek, süketeknek hatalmas segítség. Ezeket nem csak az okostelefonon, hanem bármilyen más platformom is elérhetem, vezérelhetem.

Aki még sosem látott, tapasztalt okos otthon rendszert, valószínű egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimálisan tudja elképzelni, hogy mennyire előnyös. Már többször is olvastam különböző fórumokon, hogy az asszony nem érti, miért is jó, tiszta hülyeség az okos otthon. Na de ha már meg van, akkor milyen jó hogy van, szuper, természetesnek veszi (az a jó, az a lényege, hogy megkönnyítse, kényelmessebbé tegye az életet).

Sokan pedig csak akkor szembesülnek az okos otthon előnyeivel, amikor esetleg valamiért nem működik. Szerencsére, ha jól van kiépítve, ilyen hiba nem , vagy csak nagyon ritkán fordulhat elő. 

Ma már nagyon nehezen tudnám elképzelni az életemet az okos otthon rendszer nélkül, de nem is kell, mert a Yabune Home csapata készségesen áll mindenki rendelkezésére!

Ha szeretnél saját okos otthon rendszert, akkor jelentkezz egy ingyenes konuzltációra és mindent átbeszélünk.

20szept

Klíma rendszer okosítása MODBUS-szal, avagy buszos megoldás Home Assistant-tal

by Gyula Halmos

A feladat ...

A Yabune Home elsősorban vezetéknélküli rendszerek integrálásával foglalkozik. Legtöbb esetben WiFi, Zigbee és Z-wave protokollok valamelyikét szoktuk ajánlani ügyfeleinknek. Azonban vannak olyan esetek, amikor a vezeték nélküli rendszer nem megoldható egyszerűen, vagy mert az adott eszközök nem támogatják, vagy mert már létezik kiépített vezetékes infrastruktúra és a vezetéknélküli hálózat létrehozás szükségtelen többlet kiadást okozna.

Ebben a blog posztban, egy teljes iroda és telephely klíma rendszerének korszerűsítést mutatjuk be a Yabune Home rendszerrel. Ügyfelünk megkeresett minket, hogy szeretné iroda házukat és a hozzá tartozó egyéb épületek klímáit okosítani.

A következő klíma rendszer volt adott:

  •  2 db Daikin VRV hőszívattyú
  • 18 db beltéri plafonba süllyesztett egység
  • 16 db falra szerelt vezetékes kézi vezérlő

A Daikin rendszer körülbelül 10 éve lett telepítve, valamint a két hőszivattyú 1 évvel ezelőtt le lett cserélve újabb típusra. Első körben felmértük az igényeket a vevőtől, amik a következők voltak:

  • Jelenlegi klímák helységenkénti vezérlése távolról
  • Hőmérséklet értékek monitorozása
  • Később bővíthető központ

Első körben felmértük mik a lehetőségeink okosításra. Ehhez felvettük a kapcsolatot a Daikin Hungary Kft-vel, hiszen náluk jobban senki sem ért a Daikin hőszivattyúk vezérléséhez. Nem is kellett csalódnunk rendkívül segítőkészek voltak és gyorsan megfelelő szintre hoztak minket szakértőik segítségével. A megbeszélések során körvonalazódott, hogy az egyik lehetséges és gazdaságilag is rentábilis megoldás a ModBus-on keresztüli vezérlés.

Több érv is szólt a ModBus mellett, de a két legfontosabb, hogy a Home Assistant natívan támogatja mind a ModBus RTU-t és a ModBus TCP-t is valamint a Daikin EKMBDXA ModBus adapter beszerzése és vezérlése is reális feladatnak tűnt.

Ahogy korábban már említettem az ügyfelünknél kiépített rendszer ipari méretú (18 belső egység és 2 hőszivattyú) és a ModBus adaptert is be kellett szerezni, hiszen eredetileg nem rendelkeztek vele. Azonban ahhoz, hogy kitaláljuk az infrastruktúrát, meg kellett értenünk, hogy működik a vezérlés jelenleg. Minden helységben egy BRC1D52 -es vezetékes controller gondoskodott a szabályzásról. Sajnos ezek az eszközök nem nagyon okosíthatóak, de kapóra jöttek, hogy a manuális beavatkozás lehetősége az automatizálás után is megmaradjon.

Daikin távoli irányító központ
A jó öreg Daikin fali vezérlő

Fel kellett mérnünk a Daikin szakértő segítségével, hogy a jelenlegi megoldásban, hogyan működik a vezérlés. Mint megtudtuk, a Daikin Bus protokollja esetében a plafonon elhelyezett berendezések kommunikálnak a külső egységgel és 12 egység a nagyobb hőszivattyúra míg 6 a kisebbre van kötve.

Valahogy így:

Daikin okos hőszivattyú 1
Plafon egységek két külön körön, két hőszivattyúra kötve.

Az elmélet ...

Ahhoz, hogy Home Assistant-on keresztül vezérelni tudjuk a rendszert meg kellett oldanunk, hogy ModBus-on keresztül tudjuk megszólítani és szabályozni az eszközöket. Erre a Daikin-nál létezik több megoldás is az egyik a Daikin RTD-NET Control Interface, amelyet minden belső egység elé beszerelve lehetővé teszi, hogy ModBus-on keresztül vezéreljük őket. Ez 2-3 plafon kazetta esetén meg is éri, de 18-nál komoly többlet költséget jelent, így kénytelenek voltunk más opció után nézni. Köszönettel tartozunk a Daikin-os szakértőknek újfent, hiszen ők terelték a figyelmünket a Daikin EKMBDXA ModBus adapter irányába. Ez az eszköz közvetlen fordítja a ModBus protokollt a Daikin belső Bus protokolljára. Direkt BMS (épület menedzsment rendszer) rendszerekhez találták ki. Ára ennek megfelelően elég magas, de 18 belső egységnél már megéri. 

Ez alapján elkezdtük kitalálni az architektúrát, ami nagyjából így kell hogy kinézzen:

Daikin okos hőszivattyú
A két hőszivattyúhoz elég egy adapter és azt ModBus RTU-n, soros porton rátudunk kötni az okos központra

A ModBus regiszter alapon kommunikál, mint a legtöbb busz alapú megoldás. Minden eszköz rendelkezik egy vagy több input és state regiszterrel. Az előbbibe beírhatunk értéket a szabályzáshoz, míg az utóbbiakból kiolvashatunk értékeket, mint például állapot, vagy hőmérséklet. Ahhoz, hogy tudjuk vezérelni a plafonba szerelt egységeket, fel kell őket címezni. Ez közepesen érhetően le is van írva a Daikin kezelési utmutatóban, de nem lepődtünk meg az utasításokat elolvasva, hogy ezt a feladatot nyilván nem végfelhasználóknak találták ki. Ha felcímeztük az egységeket és a ModBus Adapter is rendesen funkcionál akkor a következő lépés a Home Assistant alá való integrálás. Létezik HA ModBus integráció, de korántsem fedi le az összes igényünket, de ellenben aránylag bővíthető scriptekkel, templatekkel. Innentől az hogy mit kell tennűnk egyértelművé vált.

Minden ModBus implementáció más, ezért a Daikin saját ModBus Design dokumentációját át kellett néznünk. Hiszen ott van leírva, hogy pontosan hogyan és milyen regiszter címeken lehet kiolvasni az eszközök értékeit, valamint szabályozni őket.

Ez a dokumentáció ITT elérhető.

A ModBus Adaptert sima kéteres 0.75 -ös vezetékkel össze kell kötni sorban a két hőszivattyúval. Ha ez megtörtént, akkor Soros porton keresztül (pl.: USB adapter) bekötni a Yabune Home-ot futtató szerverbe.

A ModBus Adapteren be kell állítani a kezdő regiszter címet, DIP Switchek segítségével. Ennek leírását az előző pontban megosztott dokumentáció segítségével lehet megoldani (1.3.2 Wiring Diagram).

A fali vezérlő segítségével minden panel címét be kell állítani. Az EKMBDXA Adapter összesen 4 zónában 16 eszközt támogat, jelen esetben 18 eszközt kellett felkonfigurálnunk, de ez is jelentős időt emésztett fel, hiszen a körülményes szekvenciát minden helységben meg kellett tenni.

A Home Assistant alapú Yabune Home rendszert az ügyfél kérésére saját szerverére telepítettük. A folyamatról pontos jegyzőkönyvet is készítettünk, hiszen ez elvárás volt az infrastruktúrát üzemeltető szakemberektől is. A ModBus integrációról bővebben a megvalósítás fejezetében térek ki.

Miután mindent beállítottunk és felkonfiguráltunk az átadás előtt természetesen végig kell néznünk, hogy minden úgy működik, ahogy elterveztük. Fontos megjegyezni, hogy a ModBus EPROM-ba ír , tehát nem lehet végtelenszer írni az input regisztereket, erre fail safe megoldásokat kelllett kitalálnunk és le is tesztelni őket.

A megvalósítás ...

A két hőszivattyút sorosan be lehet kötni az adapterbe, míg az adaptert, pedig ModBus RTU segítségével, soros porton keresztül betudtuk kötni a Yabune Home központnak helyet adó szerverbe a szerver szobában. A vezetékezés megoldása körülményes, volt hiszen a két hőszivattyú egymástól 30 méterre volt, szabad levegőn. A kábel elvezetésénél oda kellett figyelni a megfelelő időjárás elleni védelemre, valamint az esztétikailag igényes megoldásra is.

A távolság nem volt igazán probléma, hiszen a Daikin Bus protokollt, akár 1000 m távolságra is elvihetjük, mielőtt a kábelveszteség problémát okozna.

Miután sikerült a megfelelő vezetékezést megoldani jöhetett a következő lépés. A belső egységek felcímzése Modbus-on. Mivel a vezérlő most került be, ezért a plafonba szerelt esközök nem rendelkeztek semmilyen azonosítóval, amire a Home Assistant-ban hivatkozni tudnánk. Ez egy lépés, amit minden falivezérlőn keresztül be kell programozni. Szintenként külön Groupbra raktuk az eszközöket. Maxmum 4 csoportot lehet beállítani és azokon belül is 16 eszközt, vagyis összesen 64 beltéri egységet. Ez a vezérlő limitációja, de esetünkben bőven elégnek bizonyult. Itt szintén erősen hagyatkoztunk a Daikin Magyarország szakértőjére, hiszen a leírás részletes, azért nem mindenhol teljesen egyértelmű és jobb rá kérdezni. Miután sikerült mindent beállítani a vezérlőkön, haladhattunk tovább a Home Assistant konfigurációval.

Első körben a configuration.yaml -t kellett updatelni, hogy hozzáadjuk a modbus modult és annak eszközeit/szenzorait. A lentebbi kód ezt a részletet mutatja be. Első körben meg kell nevezni a Modbus master elérhetőségét, ami jelen esetben, soros porton lett a központhoz kötve (method: RTU és type: serial). A soros átvitelt, egy RS-485 to USB átalakítóval oldottuk meg így a port attribútumot az USB eszköz címére kell állítani. A további beállítások a Daikin központ adatlapja szerint történtek. A legújabb HA beállításoknak megfelelőena modbus komponens alá lettek besorolva a klímák, bináris és sima szenzorok.

És akkor itt a kódrészlet is:

modbus:
- name: daikin
  type: serial
  method: rtu
  port: /dev/ttyUSB0
  baudrate: 9600
  stopbits: 1
  bytesize: 8
  parity: E
  climates: !include_dir_merge_list packages/daikin_climate_modbus/climates
  sensors: !include_dir_merge_list packages/daikin_climate_modbus/sensors

template: !include_dir_merge_list packages/daikin_climate_modbus/binary_sensors 

A szemfülesek gyorsan kiszúrhatják, hogy a bináris szenzorok, nem a modbus komponens alatt vannak. Ez nem hiba, hiszen ők nem mások mint template binary_sensor-ok. Erről bővebben kicsit lejjebb.

A koncepció rendkívül egyszerű, első körben hozzáadtuk a klímákat a Home Assistant dokumentációjának megfelelően. A megfelelő paramétereket és regiszter címeket a Daikin Modbus Interface Design Guide-ból néztük ki.

Valamint kérdéses esetekben, a Daikin-es szakértővel konzultáltunk.

A különböző helyiségekben található beltéri egységek üzemállapotának lekérdezéséhez binary_sensor entitásokat hoztunk létre, a különféle paraméterek lekérdezésére, mint például az egység által mért hőmérséklet, a felhasználók által, vagy automatizáció által beállított cél hőmérséklet valamint a központ által kiolvasott státusz szó tárolására.

A binary_sensor-ok igazából template-k, amelyek a státusz sensor értékét fordították megfelelő bináris értékre. dokumentáció alapján.

Itt egy példa két helyiség klíma entitására (ezekből volt összesen 16):

 

- name: Emelet_targyalo_klima
  slave: 15
  data_type: uint
  data_count: 1
  scale: 0.1
  offset: 0
  precision: 1
  max_temp: 30
  min_temp: 15
  temp_step: 1
  target_temp_register: 2053
  address: 2106
  input_type: input
- name: Emelet_sales_marketing_iroda_klima
  slave: 15
  data_type: uint
  data_count: 1
  scale: 0.1
  offset: 0
  precision: 1
  max_temp: 30
  min_temp: 15
  temp_step: 1
  target_temp_register: 2056
  input: 2112
  input_type: input
 

Minden klíma entitáshoz kellettek bináris szenzorok és szenzorok, a különböző az eszközök által lejelentett értékekről és állapotokról. Ilyenek voltak például a következők:

 

  • Beállított hőmérséklet értéke
  • Aktuálisan mért hőmérséklet
  • Klíma státusza (ebből bit műveletekkel kinyertük az On-Off állapotot)
  • Klíma aktuálisan beállított módja

Itt is egy példa, hogyan olvastuk ki a szenzor értékéből a pontos üzemállapotot templatesített bináris szenzorral:

# sensor example:
    - name: Emelet_targyalo_status
      hub: daikin
      slave: 15
      register: 2102
      register_type: input
      
# binary sensor template
- binary_sensor:
  - name: "Emelet Tárgyaló Klíma Üzemállapot"
      state: >-
        {{ states('sensor.emelet_targyalo_status')|int|bitwise_and(1) > 0 }}

 

Miután az összes entitást sikerült beállítanunk, az auto entities segítségével szintenként meg is jelenítettük a felületen az iroda helyiségek vezérlő csempéit.

Az auto-entities kártya nagyon hasznos ennyi entitásnál.

Amikor nagy mennyiségű hasonló szenzort, kapcsolót, eszközt kell megjeleníteni ez a legjobb megoldás. A filter mező segítségével többféle kritérium alapján is tudunk szűrni, mint például a device_class vagy az eszköz friendly_name-e. A style mezőn keresztül, pedig egyedi színezéseket is be tudunk vezetni, mint jelen esetben, ha 26 fok feletti az érték akkor piros legyen a hőmérő. 

Az auto-entities, nem csak eszközök ömlesztett felsorolására jó, de például összesített graph kártyákra is. Lásd a lentebbi képet.

Itt nyilván kihasználtuk a graph-card nyújtotta lehetőséget a hőmérséklet függő színezéssel. Minden szintnek, külön kártyát csináltunk, amin a helyiségek hőmérsékletének alakulását lehet vizuálisan is nyomon követni.

A belső egységek megjelenítésénél, az alábbi megoldásra esett a választás. Ez a mini-climat kártya. Sokat gondolkodtunk a simple-thermostat kártyán is, de végül ez tűnt legelegánsabbnak. 

A rendszer sajátossága miatt volt szükség a külön kapcsoló panelre, mert habár a klímák automatikusan működnek a beállított cél hőmérsékletnek megfelelően, a falon elhelyezett panel lekapcsolásával ezt ki lehet küszöbölni. Ebből az okból kifolyólag kivezettük a fali panel távolról való kapcsolását is és annak állapot visszajelzését.

A szenzoroktól jövő adatokat az általunk szolgáltatott Influx DB és Grafana felületen tudja az ügyfél részletekbe menően tanulmányozni. Jelenleg együtt dolgozunk egy energetikus kollégával, hogy a felgyülemlett adatokból minél több hasznos információt tudjunk kiszűrni és energetikai tanácsokkal ellátni ügyfeleinket, valamint intelligensebb vezérlést fejleszthessünk.

Tartalmazott rengeteg kihívást a megoldás, de jelenleg több mint 9 hónapja üzemel, és egyelőre súlyosabb malőrök nélkül 🙂

30máj

Mi is az a „Thread” és milyen előnyöket jelent az okosotthon számára?

by Gyula Halmos

Habár kedves azt hinni, hogy az intelligens otthon rendszer eszközei csak úgy kedvük szerint cselekednek, valójában szigorú vezeték nélküli protokollok hajtják végre a „varázslatos” műveleteket. Az egész jelenségnek a legújabb egysége ’Thread’, amit minden okosotthon követőnek ismernie kell! 

Mi, a Yabune Home-nál természetesen követjük a trendeket és igyekszünk naprakész megoldást nyújtani az érdeklődők számáraTüzetesebben utána olvastunk, hogy mi is az a Thread és miben különbözik az eddigi rendszerektől... 

OLVASD TOVÁBB
2ápr

OkosOtthon Telepítés – Shellyvel és Wifi-vel

by Gyula Halmos

A következő posztban pedig ismertetjük egy komplett családi ház felokosításának lépéseit kifejezetten Shelly relékre alapozva. Fontos megjegyeznünk, hogy az okosotthon rendszer tervezését már az épület alapjainak lerakásakor elkezdtük. Így mire a villanyszerelésre került a sor, már pontos és részletes műszaki leírást tudtunk a villanyszerelő kolléga kezébe adni, hogy a hálózat kialakítása minden igénynek megfeleljen.

Olvasd tovább...
22nov

Beköszöntött a tél – avagy fűtés korszerűsítés Shelly-vel

by yabune_home

A napokban kaptunk egy megkeresést egy 3 szintes, 1980-as években épült kertesház fűtés rendszerének okosítására. Az hogy egy ház nem új és korszerű nem jelenti, hogy nem lehet belőle okos otthon. A következő esettanulmányban bemutatjuk, hogy a megfelelő okos otthon megoldásokkal, az elavultabb fűtés rendszerünket is tudjuk korszerűsíteni. Amennyiben később újabb kazán, vagy akár a teljes padlófűtés renoválásra kerül, a már meglévő rendszer könnyen adaptálható.

18okt

OkosOtthon telepítés – Kamera rendszerek

by yabune_home

Legfrissebb blogbejegyzésünkben az IP kamera alapú rendszereket járjuk körbe, mind jogi, mind pedig technikai oldalról. A kamerák fontos eszközei az otthon védelmének. Ugyanis amikor a riasztórendszer bejelez, megnyugtató ha valós időben is rá tudunk nézni az adott területre, hogy meggyőződjünk arról, hogy minden rendben van. Azonban nem csak a riasztás esetén lehetnek hasznosak a kamerák! Amikor távol vagyunk, mindenképp jól jön, ha rá tudunk nézni otthonunk biztonságára.

5okt

Okos Otthon telepítés – Padlófűtés vezérlés Honeywell EvoHome-al

by yabune_home

Manapság elterjedtek a „többzónás” fűtés rendszerek, azonban több körnél (értsd. több szoba külön vezérlése) elengedhetetlen a megfelelő helyiség hőmérséklet szabályzása. Kliensünknek számos opciót felajánlottunk, végül a Honeywell EvoHome csomagra esett a választása. Mivel volt már tapasztalatunk, ezért magabiztosan vágtunk bele a telepítésbe. Fontos megjegyezni, hogy mi csak a vezérlést telepítettük. Mint minden munka, ez is tartogatott meglepetéseket, na de haladjunk szépen sorban… Első lépés az eszközök megrendelése volt:

20ápr

Okosotthont mindenkinek? – Műszaki követelmények és tervezési szempontok

by yabune_home

Aki mostanában ingatlan vásárláson vagy felújításon gondolkodik, előbb-utóbb találkozni fog különböző okosotthon megoldásokkal. Az egyik feltűnő jelenség, hogy az okosotthon fogalmán mindenki mást és mást ért. Van, aki számára már attól okos egy ingatlan, ha automata a redőny, vagy a riasztó rendszert mobilról is ellenőrizheti a tulajdonos. Vannak, akik a fűtést és a hűtést irányítanák egy gombnyomásra, másoknak pedig az a legfontosabb, hogy a ház bármely pontjáról vezérelhető legyen a világítás.

Valóban, ezek az elemek mind-mind részei lehetnek egy okosotthonnak. Azonban egy igazi okosotthon ennél sokkal többet jelent. Ebben a posztunkban részletesen körbejártuk, hogy mi mindent lehet kihozni egy átgondolt, jól megtervezett okosotthonból: https://yabune-home.hu/bevezetes-az-okosotthonba/

A poszt megjelenése után úgy éreztük, hogy bár a fogalmakat tisztáztuk, az elérhető előnyöket bemutattuk, de adósak maradtunk pár nagyon fontos kérdés megválaszolásával: 

Vajon minden ingatlan okosítható?
Vajon tényleg megéri belevágnom?
Milyen műszaki követelményeket érdemes szem előtt tartani a tervezés során?

Nos, ha röviden akarunk felelni, akkor:
Igen.
Igen.
Olvass tovább, mindjárt kiderül mire lesz szükség.

A központi vezérlőegység

A központi vezérlőegység az okosotthon agya. Itt fut össze minden információ és ezen az egységen múlik, hogy az ingatlanba beépített összes funkció fennakadás nélkül tudjon kommunikálni egymással. Ezáltal érhetünk el olyan fokú integrációt, ami lehetővé teszi, hogy az otthonunk egyszerre legyen kényelmes, energiatakarékos, biztonságos és teljesen igényeinkre szabott.

Amire mindenképpen szükség lesz: internet csatlakozás

Legegyszerűbb, ha az internet szolgáltatótól kérjük be az ingatlan csatlakozási pontját. Ez az információ a megfelelő kötődoboz kialakításához szükséges. A kötődobozból kiinduló megfelelő kábellel (UTP, coax, üveg, stb.) segítségével lehet a Yabune Home Okosotthon központi egységét internetre csatlakoztatni.

Hol és hogyan helyezzük el a központi egységet?
A tervezéskor érdemes szem előtt tartani, hogy a központi egység a ház egy időjárástól, hőingadozástól jobban védett helyiségébe kerüljön. Ide kell becsatlakoztatni az összes olyan eszközt, ami UTP kábelen keresztül kommunikál, mint például a TV vagy biztonsági kamera.

A helyiségben biztosítani kell egy dedikált, 220 voltos kört a központi egység számára. Amennyiben a rendszer tartalmaz további kiegészítéseket (mint például házközponti szerver és a hozzátartozó switch) úgy lehetőség szerint ezeket külön 220 voltos körrel kell elválasztani egymástól.

Bevásárló lista:

  • 1 db Yabune Home Okosotthon Rendszer központi egység
  • 1 db router
  • A hálózatnak megfelelő mennyiségű  switch
  • 1 db rack szekrény

Műszaki szempontok az egyedi modulok kialakításához

Természetesen, mint minden élet, minden család, úgy minden megrendelés egyedi. Számunkra az a legfontosabb szempont, hogy az okosotthon az összes elvárásodnak megfeleljen. 

Ha éppen nem tervezel nagyobb átalakítást, akkor is sok minden megvalósítható. Keress minket, és szívesen segítünk felmérni a lehetőségeket.

Amennyiben nagyobb építkezés vagy felújítás előtt állva tervezgeted otthonod okosítását, érdemes a szakemberekkel, gépészekkel megbeszélni, hogy automatika kiépítésén gondolkodsz. Hogy segítsünk ebben elindulni, nézzük is meg sorban a legnépszerűbb megoldásaink műszaki követelményeit.

Fűtés-hűtés

A kazán vezérléséhez dedikált kör kialakítását javasoljuk. Ehhez villásdugó kiállás elégséges.

Amennyiben padlófűtés lesz az ingatlanban, úgy ahhoz is célszerű az osztó-gyűjtő vezérléshez dedikált körben gondolkodni, amelyhez lengőkábel tartozik. Az osztó-gyűjtő vezérléshez szükséges kiállás lehetőség szerint a osztó-gyűjtő mechanika közelében legyen. További követelmény a kazán beépítése és az osztó-gyűjtővel való összekötése kapcsán a szekunder vagy by-pass kör, amivel biztosítható a szabályos működés.

Ahogy már előbb is említettük, a szerelést végző gépésznek jelezni kell mindenképpen, hogy automatika lesz kiépítve. Amennyiben az osztó-gyűjtő egy dobozban lesz elhelyezve, úgy biztosítani kell, hogy az egyes szelepeket vezérlő termo elektromos szelep elférjen benne.

A klímát beszerelő szakemberrel a kültéri egység elhelyezéséről is célszerű előre egyeztetni. Így lehet biztosítani,, hogy előre ki legyen alakítva a klíma rézcsövéhez, kondenzvíz- és áram ellátásához szükséges nyomvonal.

Külső- és belső világítás

A beltéri villanykapcsolók és konnektorok esetén mindenképpen mélyített, 75 mm-es kötődobozt kell beszerelni.

Biztosítani kell, hogy minden kapcsoló és konnektor mögött megtalálható legyen az L fázis és N nulla vezeték és a védőföldelés is. A kábeleket oly módon kell behúzni, hogy legyen ráhagyás és ne feszüljön a dobozban.

A kültéri világítás és konnektor kiállások esetén hasonlóképpen kell eljárni. Amennyiben a kültéri világításhoz nincs kapcsoló, úgy a világítótest mögött kell biztosítani a fentebb előírt doboz mélységet és kábel elrendezést.

A bergmann (Mü) csövek átmérője esetén érdemes túlméretezni, és akár 30-40 mm átmérőjűt berakni a fő nyomvonalakra. Ahol UTP és/vagy coax van vezetve kötelező a minimum 40 mm átmérő.

Árnyékolás

Minden redőnyhöz biztosítani kell két nyomógombos kiállást, melyre ugyanazok a követelmények vonatkoznak, mint a világításhoz tartozó kapcsolók esetén: 75 mm mély kötődoboz, L fázis, N nulla és védőföldelés.

Opcionálisan javasolt a redőnyöket két körre szedni ezzel biztosítva a megfelelő működést az egyik kör meghibásodása esetén is.

A teraszra nyíló ajtóhoz tartozó redőny lehet egy vagy két külön egység, de egyben vezérelendő.

Biztonságtechnika

A kamerák kiállásánál követelmény a 220V, 12V (gyenge áram), valamint a dedikált és szabványos UTP, melyek a ház falában kötődobozban kerülnek elhelyezésre. A cél, hogy vandalizmus esetén minimalizáljuk a kamerák sebezhetőségét. A kamerákat lehetőség szerint két különböző körön kell elhelyezni úgy, hogy az egyik kör meghibásodása esetén a másik körön lévő kamerák legalább részlegesen lefedjék a ház körüli területet.

Az NVR-t (hálózati videó egység) a központi rack szekrény közelében kell elhelyezni, melybe bekötésre kerülnek az egyes kamerák dedikált UTP vonalai. Javasolt, hogy az NVR áramellátása ne ugyanazon a körön legyen, mint az okosotthon többi egysége. Az NVR-t ugyanabban a helyiségben érdemes elhelyezni, ahol a ház központi vezérlése van, lehetőleg a ház egy jobban védett helyiségében.

A riasztó berendezés esetén, a szabványos riasztó kiállás mellett biztosítani kell a dedikált és szabványos UTP kiállást is. Elvárt hogy a riasztó berendezés külön körön legyen, függetlenül minden más eszköztől.

A belső kezelő egységet a bejárathoz közel kell elhelyezni. Az kezelő egység felett, azzal körülbelül egy vonalban kell felszerelni a hozzá tartozó dobozt, amiben az akkumulátor, GSM modul és – igény szerint – IP modul található. A kettő közti nyomvonalat ki kell vésni. 

IP modul esetén UTP kiállásra is szükség van.

Kapuk és bejáratok, kert

Minden kapuhoz szükséges 220V, 12V (gyenge áram) kiállás. A kapukat külön körön kell elhelyezni.

Gépkocsi behajtásra alkalmas kapu esetén mindkét oldalon legyen 12V. Továbbá  biztosítani kell az L fázis, N nulla és védőföldelés meglétét. Ezen felül az IP szabványnak is meg kell felelni.

A kábelezést a kaputól át kell vezetni a Yabune Home központi egységéhez, ahol az okos rellét lehet bekötni.

Háztartási gépek és szórakoztató elektronika

Okos TV esetén biztosítani kell, hogy – a TV elhelyezésétől függően – a TV mögött legyen dedikált UTP vonal és coax kialakítva, melyek befutnak a rack szekrényhez és a Yabune Home központi egységéhez.

Amennyiben okos robot porszívót és/vagy robot felmosót tervezünk a lakásba, úgy követelmény, hogy ajtóküszöbök ne legyenek és a burkolatváltók is minimális eltérés okozzanak az aljzat magasságában.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az ebben a posztban összegyűjtött szempontokat érdemes már a tervezés során figyelembe venni. Fordulj hozzánk, ha szeretnéd, hogy simán menjen okosotthonod kialakítása!

14jan

Bevezetés az okosotthonba

by yabune_home

Az okosotthon

Az okosotthon egyike azoknak a kifejezéseknek, amely lassan majdnem minden újépítésű lakás leírásában szerepel. Azonban nem mindenki ugyanazt érti rajta. Mitől és hogyan lesz egy ingatlanból igazi okosotthon? Hogyan tudjuk eldönteni, hogy érdemes-e belevágnunk otthonunk okosításába?

Ebben a bejegyzésben először tisztázzuk az alapfogalmakat, majd átnézzük az elérhető előnyöket. Végül támpontokat adunk ahhoz, hogy hogyan érdemes belevágni otthonunk okosításába.

Az alapok

Az okosotthonban internet kapcsolaton keresztül összekötött eszközökkel válik lehetővé, hogy az ingatlanban működő rendszereket, berendezéseket könnyen, akár távolról is állíthassuk. Egy központi vezérlőegységen keresztül kezelhetjük az integrált komponenseket, mint a fűtés-hűtés, világítás, biztonságtechnika vagy árnyékolás.

Az okosotthon vezérlésére több lehetőség van. Adott először is egy központi felület, amelyen keresztül az ingatlanban található eszközök kommunikálnak egymással és veled. Ez a központi egység mobiltelefonról applikációval, vagy a laptopon is elérhető. Lehetőség van továbbá hangvezérlés beállítására is, így például egy villanyoltás miatt nem kell felkelni a kanapéról.

Egyetlen felületen ellenőrizheted az otthonod állapotát: az energiafelhasználást, a biztonsági funkciókat, a háztartási eszközöket.

Miért kell nekem az okosotthon?

Rugalmas

Egy intelligensen felépített rendszer lényeges eleme, hogy maximálisan a tulajdonos igényeihez igazodjon. Egyszerűen fogalmazva: tudjon mindent, amire szükséged van, és ne kelljen fizetned semmi felesleges szolgáltatásért. A megfelelő okosotthon rendszer könnyen bővíthető, így nem kell az induláskor az összes élethelyzetre gondolnod. Kezdd azzal, amelyik számodra a legfontosabb.

A rendszerbe később is bármikor becsatlakoztathatsz új eszközöket, amikor csak szeretnél. Hiszen a technológia fejlődésével mindig lesznek gyorsabb, jobb, újabb kütyük. A rugalmas integráció célja, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnöd.

Energiatakarékos és környezetbarát

Az egyéni beállításokkal lehetséges az optimális energia felhasználás kialakítása. Például, a lakás területén belül kijelölheted, hogy hol mikor menjen a fűtés, világítás.

A villanyt automatikusan lekapcsolhatja az okosotthon rendszer, amikor senki sincsen a szobában. Sőt, azáltal, hogy távolról is állíthatod az otthonodban található berendezéseket, a munkahelyedről is vezerelheted a villanyt.

A redőnyöket akár a nap állásának megfelelően automatikusan szabályozhatod. A termosztáttal összehangolt fűtés-hűtés rendszer napközben temperálja a helyiségeket és csak a családod hazaérkezése előtt fűti fel a szobákat kellemes hőmérsékletre.

A lehetőségek száma szinte végtelen. A technika kihasználásával minimalizálható az energiafelhasználás és pazarlás.

Vezeték nélküli

A Yabune Home Okosotthon kialakításakor fontos szempont volt, hogy bontás és felfordulás nélkül, egyszerűen lehessen telepíteni. Kézenfekvő tehát, hogy vezeték nélkül, wi-fin keresztül kommunikáljanak az eszközök egymással és a központi vezérlő egységgel. Akár az összes háztartási eszközöd rákötheted, akkor sem fog úgy kinézni az otthonod, mint a Google egyik szerverparkja.

Biztonságos

Az okosotthon alapvető részét képezi a különböző biztonságtechnikai eszközök összehangolása.

A távolról is vezérelhető zárakkal bármikor ellenőrizheted, hogy nem maradt-e véletlenül nyitva egy ajtó vagy ablak.

Tucatnyi lehetőség közül választhatsz. Kamerák, mozgásérzékelők, riasztók védenek betörés ellen. Szénmonoxid-, víz- és füstérzékelők integrációjával megelőzhetőek a balesetek és mérsékelhetőek a károk. Minden riasztásról azonnal értesülhetsz, hiszen például a Yabune Home a mobilodra is küld értesítést bármilyen szokatlan eseményről.

Így biztonságban tudhatod a családod és az otthonod is.

Költséghatékony

Egy okosotthon rendszer kiválasztásakor fontos szempont, hogy a kialakítás, a fenntartás költsége, valamint ennek köszönhetően az otthon működése is optimális legyen.

Szerintünk egy igazán jól kialakított okosotthon gyártófüggetlen. Ez azért fontos, mert így megtalálhatod a számodra megfelelő eszközöket, nem kell egyetlen helyről beszerezni mindent. A jövőben sem leszel lekötve egy gyártó termékeihez – hiszen mi van, ha egy másik gyártó egy igényeidnek és pénztárcádnak jobban megfelelő eszközt dob a piacra.

Az otthonod működtetése során számos lehetőséged van arra, hogy úgy állítsd be eszközeidet, hogy a komfortérzet megtartása mellett, minimális legyen az energia felhasználás – ezáltal a rezsi is.

Érdemes belevágnom?

Akár újépítésű, akár már meglévő ingatlan esetében felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e megfontolni az okosotthon rendszer kiépítését.  Az okosotthon egyszerűbbé, kényelmesebbé és fenntarthatóbbá teszi az ingatlant.

Attól függően, hogy az ott lakóknak mi a legfontosabb az otthonuk kialakításakor, a rendszer beállításainak csak az igények szabnak határt.

Nézd meg, hogy egy kisbaba érkezésével megváltozott igényekhez hogyan alkalmazkodott az okosotthon.

A rendszer kiválasztásakor szempont, hogy akár már meglévő ingatlanba is telepíthető legyen. Szerencsére számos lehetőség (például okos kapcsolók) áll rendelkezésre ahhoz, hogy régebbi eszközeidet is okosíthasd.

Kattints ide, ha szeretnéd tudni, hogy egy régi lakást hogyan lehetett okosítani.

A rendszer rugalmassága azt is lehetővé teszi, hogy bármikor bővíthesd vagy kedved szerint alakítsd, ezért növeli az ingatlan piaci értékét: előnyös és időtálló befektetés.

1aug

Az okos lámpák titkos szuper ereje

by yabune_home

Tényleg hatással van a fény az érzelmeinkre, viselkedésünkre és a gondolkodásunkra ?

A buliban szóló zene ütemére pulzáló diszkófényektől, a sejtelmesen pislákoló gyertyafényt imitáló lámpákig a  gyógyfürdőkben, testünk érzékeli az intenzítását, hatását  és színeit a minket körül ölelő fényeknek és befolyásolja a hangulatunkat, még akkor is ha ezt mi tudatosan nem is vesszük észre.

Az elmúlt évtizedek kutató munkái is alátámasztják ezeket a tapasztalatokat, sok tanulmány ki is emeli a fény erejének és színének élettani hatásait különféle körülmények között.

Az intelligens világítás az okos otthon rendszerek egyik legalapvetőbb építőköve és nem csak a fentebb említett élettani , de a pénztárcánkat kímélő energetikai hatásai miatt is. Napjaink okos égői, mint például a TP-Link és Philips Hue, de még akár az IKEA Tradfri körte család is, a legújabb LED-es technológiát használják ezzel nem csak hosszabb élettartamot, de kisebb energia fogyasztást biztosítva. Megfelelő központi „agyat” választva ezek a fogyasztási számok még tovább javíthatók. Ezekkel a technológiákkal a hagyományos körték nem tudnak versenybe szállni. A fentebb felsorol új típusú világító eleméknél, nem csak a fény erősségét, és színét, de a színek hőmérsékletét is lehet állítani, további lehetőséget nyújtva a tökéletes szín harmónia megteremtéséhez otthon.

Ahogy a szemünk előtt fejlődik a technológia felvetődik a kérdés, hogy hogyan tudjuk a fényt az testi és szellemi egészségünk hasznára fordítani.

Cirkadián ritmus avagy „napi biológiai óra”

Ahhoz, hogy jobban megértsük a fény ránk gyakorolt hatását, elég ha a cirkadián ritmusra gondolunk. Az ember cirkadián ritmusa (más szóval alvás/ébrenlét ciklus), olyan, mint egy belső óra ami álmosság és éberség között váltakozik a nap folyamán attól függően, hogy mikor milyen hormon termelődik szervezetünkben. Ezen hormonok termelése nagyban függ a ránk ható fénytől, annak erejétől és a színétől is.

Köztudott, hogy amikor a nap lemegy testünkben melatonin szabadul fel, álmosságot, fáradtságot  okozva. Ezért is érezzük magunkat fáradtabbnak sötétben. Ennek megfelelően, amikor a nap kell és egyre világosabb lesz körülöttünk a melatonin termelés abba marad és szerotonint bocsát ki szervezetünk. Ezért ébredünk fel korábban, míg lustálkodunk tovább egy elsötétített szobában. Egy ideális világban napközben folyamatos napfénynek lennénk kitéve és este tökéletes sötétségnek. Ilyen körülmények között ideális alvás ritmus alakul ki és egészségesebbek vagyunk, azonban, mint tudjuk az élet nem mindig ilyen egyszerű.

És itt jönnek megint képbe az okos világítás rendszerek, melyek lehetővé teszik számunkra, hogy felerősítsük vagy egyes esetekben imitáljuk a természetes fény hatását ezzel beállítva az alvás ciklusunkat a megfelelő idő intervallumra. Különösen a Philips Hue fektet nagy összegeket olyan égőkbe, melyek élethűen tudják imitálni a napkeltét és napnyugtát. Vajon tényleg működnek?

Amikor bizonyos lámpák fényerősségéről esik szó, rengeteg kutató vetette már rá magát a témára, hogy megnézzék az extrém erejű világítás (többnyire fehér fény) hatását az ébrenlétre és termelékenységre. Ebből is érzékelhető, hogy a kutatások legfőbb támogatója az üzleti világ főleg a call-centerek és több műszakot alkalmazó feladatkörök.

Egy 2007-es tanulmány alaposan körüljárta a világítás közérzetre és teljesítményre való hatását a munkában. A kutatás eredménye kimutatta, hogy a fluoreszkáló égők használata 17,000K-s korrelált szín hőmérséklettel (irtózatosan világos fény) növelte az éberséget és a teljesítőképességet.

Más tanulmányok kimutatták, hogy a megfelelő világítótestek használata reptereken, csökkenti a jetlag hatásait.

De mi a helyzet a színek jelentőségével?

Amikor a lámpák előnyeit vizsgáljuk nehéz a fényt különválasztani a színtől, különösen igaz ez az okos égőkre. A piacon jelenleg elérhető intelligens megoldások különféle szín hatásokat támogatnak ennek következményeként egy világos fehér színű normál égő teljesen más érzést kelt, mint egy világos sárgára állított Philips Hue vagy TP-Link körte.

A színek viselkedést befolyásoló hatása nem új keletű (elég csak a bikára és a vörös színre gondolni). Az elmúlt évtizedekben számos marketing és üzleti stratégia épült a színek érzelmekre és vásárlói döntésekre gyakorolt hatására. A 2006-os „Impact of Color on Marketing”  tanulmány kutatói rájöttek, hogy a SNAP vásárlások 90 százaléka a színekre volt alapozva.

Más tanulmányok a színek nyugtató hatásait figyelték meg és több eszköz is készült melyek ezekre a kutatásokra alapoztak.

Egy szebb és fényesebb jövő.

Napjaink technológiai forradalma elérte a háztartásokat is és a szemünk előtt forradalmasítja otthonunkat, kezdve a világítással. Az okos rendszerek terjedésével egyre több ember élvezheti a színek és fény kooperációjából származó pozitív élettani hatásokat. Egy okos rendszer kiépítése nem egyszerű feladat és sok embert elrettenthet az okos eszközök használatától, de a Yabune Home-nál azt tűztük ki célul, hogy minden igénynek megfelelő és széles körben elérhető szolgáltatást nyújtsunk.

hu_HUMagyar