2026. augusztus 29-én Kápolnásnyéken, a Halász Gedeon Eseményközpontban másodszor rendeztük meg a Smarthome Beach-et. A rendezvényt a Yabune Solution a Smartopert és a DOMIQON csapatával közösen szervezte, és idén két dologban tért el a tavalyitól: a fő nyelv az angol helyett a magyar volt, és a szakmabeliek mellett azokat is vártuk, akik életükben először jártak okosotthon-rendezvényen.
A két közönséget együtt kiszolgálni nem egyszerű. Egy telepítőt, egy gépészt vagy egy belsőépítészt más köt le, mint azt, aki most építkezik, és csak azt szeretné tudni, mire figyeljen. Ezért a nap két párhuzamos programágon futott – ugyanazokkal a témákkal, két különböző mélységben.

A helyszín: Kápolnásnyék, a Velencei-tó mellett
A „Beach” a névben nem véletlen: a rendezvény a Velencei-tó szomszédságában, a kápolnásnyéki Halász Gedeon Eseményközpontban kapott helyet – az M7-es autópálya mellett, Budapestről és Székesfehérvárról is rövid úton elérhetően. Egy augusztus végi szombatra nem belvárosi konferenciatermet akartunk: a szakmai nap itt lazább, a beszélgetések hosszabbak.
A két programágat valójában az épület adottságai adták ki. A zárt, vetítővel és hangosítással felszerelt nagyterembe került a Deep Dive, ahol egy 40 perces előadás alatt senki nem sétál át a háttérben. Az üvegfalú, természetes fényű előcsarnok – beltéri fákkal, a falakon kiállított képekkel – pedig a Beach színpadot és a kiállítókat fogadta be: itt pont az volt a cél, hogy az előadás, a stand és a kávé egy térben legyen.
A technikát a rendezvény előtti napon a Yabune csapata telepítette, és a nap végéig üzemeltette; a hangosítást a ház adta. A ház csapata végig partner volt – a késő esti bepakolásnál is. Egy ilyen nap a színfalak mögött dől el: ha a helyszín működik, a közönség csak a programot látja.
Két programág, két közönség
Az előtérben futó Beach programág azoknak szólt, akik most ismerkednek a témával: okosotthon-központok, lakberendezési trendek, a gondoskodó okosotthon, belső árnyékolástechnika, energiatudatosság és kameratechnológia – félórás, közérthető blokkokban, a kiállítói tér közepén. A nagyteremben zajló Deep Dive a szakmának készült: hosszabb előadások és négy kerekasztal arról, hogyan dolgozik együtt a villanyszerelő, a gépész, a belsőépítész és a rendszerintegrátor.


A rendezvény számokban

Láthatóvá tett fogyasztás – amit a Beach színpadra vittünk
A Yabune részéről Lángh Tamás a Beach programágon az okosotthon szerepéről beszélt a víz- és energiatudatosságban. A tudatosságot nem a szándék hiánya akadályozza, hanem az, hogy nem kapunk visszajelzést. A fogyasztásról jellemzően évente egyszer, egy összegben értesülünk. Az okosotthon ezt fordítja meg: a fogyasztásból idősor lesz, és ott, akkor látszik, ahol keletkezik.

Mérni három szinten lehet, és nálunk ez nem extra, hanem a szokásos kiépítés része:

Az első példa a szegedi 7 lakásos társasház volt. Ott a tudatosság az elszámolásnál kezdődik: lakásonként elemes, LoRaWAN-rádiós hőmennyiségmérő méri a fűtést és a hűtést, a hónapot a rendszer magától zárja, a lakó pedig a fali tabletjén látja a saját kWh-it. Mellette három csendes automatizmus dolgozik: ha a napelem tíz percen át legalább 4 kW többletet ad, a fűtőpatron azt a melegvíz-tárolóba tereli; az előremenő hőmérséklet a harmatpontot figyelve a legalacsonyabb biztonságos értéken áll; a melegvíz-cirkuláció pedig ütemezve és gombnyomásra jár, nem éjjel-nappal.
A felépítés is ezt szolgálja: minden lakás saját Home Assistantot kapott, saját hálózati szegmensen – a lakó csak a sajátját látja. A közös gépészetet külön épületvezérlő viszi: két hőszivattyú, puffer, melegvíz-tárolók, mérés és elszámolás. A lakás igényt jelez felfelé, az épület adatot ad vissza lefelé. Aki látja a saját számát, az másképp fűt.
A víznél két dolgot csinálunk: mérünk, és megelőzzük a kárt. Impulzusos vízórával a vízfogyasztás is idősor lesz, így az éjszakai alapcsöpögés azonnal látszik. A vízérzékelő és a motoros főelzáró párosa pedig a leggyorsabban megtérülő elem egy házban.
A recept épülettípustól független:

Okos hotel, a szobától az AI-ig – a Deep Dive nyitánya
A nagyteremben a nap egy működő szállodai rendszer bemutatásával indult: 3500 telepített eszköz, 150 000 kezelt entitás, szobánként rádiós átjátszóval, falbontás nélkül. A kulcsfogalom a software defined room: a hardver gyártófüggetlen és csak képességeket ad, a szoba működését viszont kód írja le, amelyet verziókezelünk, egy szobán tesztelünk, és utána terjesztünk ki több százra. Egy új funkcióhoz nem kell kiszállni: elég kiadni az új szoftververziót.
Egy szobában jellemzően fancoil- vagy radiátortermosztát, törölközőszárító-vezérlés, világítási körök főkapcsolóval, mért dugaljak, ajtó- és ablakérzékelés, kártyatartós jelenlét és szobaszintű energiamérés dolgozik. A nehézséget nem a rendes működés adja, hanem minden, ami eltér tőle: hotelenként eltérő eszközpark, helyes állapot áramszünet és kézi állítás után is, a gyártói hiányosságok pótlása szoftverből – és hogy 3500 eszközt nem lehet kézzel felügyelni. Az eszközkiesés perceken belül látszik, az ismert hibamintákra automata helyreállítás fut, a többiről hibajegy és riasztás készül. A gyors egymás utáni le-fel kapcsolásokat például külön számoljuk: ez az első jele annak, hogy az eszköz tönkremegy.
Az előadás második fele arról szólt, mit mond fél év mérési adata, ha AI-eszközökkel elemezzük. A vizsgált házban 254 szoba 185 éjszakájának adata állt rendelkezésre, kizárólag a vezérlőrendszer saját méréseiből, szállodai foglalási szoftver nélkül.

A legfontosabb, amit találtunk: júliusban az üres szoba fancoilja az idő 47,9%-ában hűtött, a foglalté 47,4%-ában. A rendszer nem tett különbséget, mert nem kapott foglaltsági jelet – pedig a kártyatartóból megvan. Ha a hűtés a kihasználtsághoz kötődik, és a foglalás összefüggő szárnyakat hagy üresen, az fél év alatt 8405 kWh, nagyjából hat háztartás éves árama. A 8405 kWh alsó becslés: a szivattyúk, légkezelők és csőveszteségek nincsenek benne.
A szállodai energiaelemzésről korábban külön is írtunk: Hogyan takarítsunk meg pénzt és elemezzük ki egy hotel energiafelhasználását?
Az összesített szám sosem mond semmit. A hibát mindig az az egy szoba mutatja meg, amelyik eltér a többitől.
Négy kerekasztal: a szakágak egy asztalnál
A Deep Dive-ban négy beszélgetés futott: a fűtési szezonra készülésről („Winter is coming”), a szakágak együttműködéséről, a klímaválság és az épületautomatizálás kapcsolatáról, végül magáról az okosotthon-telepítésről. A Yabune háromban ült az asztalnál – gépészeti szakértő, disztribútor, árnyékolástechnikai gyártó és rendszerintegrátor kollégák mellett.


Tech Showcase: 100 Z-Wave eszköz élő terhelés alatt
A nap szakmai látványossága a Tech Showcase volt: két egyidejű Z-Wave-hálózat, 100 Shelly Wave LR eszköz és négy vezérlőközpont. Azt akartuk megmutatni, hogy a vezeték nélküli technológia ma mit bír élesben, egy zsúfolt rendezvény rádiós környezetében. Az egyik hálózat hagyományos mesh-ként, azaz hálós hálózatként működött, redundáns útvonalakkal; a másik Z-Wave Long Range-ként, ahol minden eszköz közvetlenül a központtal beszél.


A felépítésről és a mérési eredményekről külön műszaki posztban számolunk be.
A kiállítói tér

Az előcsarnokban a Szintetika árnyékolástechnikai megoldásokat, a Cellect Hungary kamerákat és okosotthon-eszközöket, a MarketCom pedig az általa forgalmazott Shelly-, Sonoff- és Aqara-eszközöket mutatta be. A Yabune standján a lakossági és a szállodai kezelőfelületeink futottak élőben.
A kiállítói tér az előcsarnokban, a Beach színpad körül kapott helyet: aki egy előadásban hallott a motoros árnyékolóról vagy az okos villanykapcsolóról, az néhány lépéssel arrébb kézbe is vehette. A két vezetett technológiai túra ugyanezt a célt szolgálta – az előadás után ott lehetett kérdezni, ahol az eszköz működött.



A tévében is szó volt róla
A rendezvény kapcsán a Fehérvár Televízió Köztér című műsorában is beszéltünk arról, hogyan építsünk okosotthont.
Kikkel csináltuk
A Smarthome Beach három cég közös munkája: a Yabune Solution (szoftverfejlesztés, Home Assistant, rendszerintegráció), a Smartopert (automatizáció, folyamatfejlesztés, tudásmegosztás) és a DOMIQON (gyártófüggetlen tervezés és kivitelezés). Szakmai partnerünk az Elektroinstallateur szaklap és az EMOSZ volt. A program és az előadók teljes listája a smarthomebeach.hu oldalon érhető el.
Köszönjük az előadóknak, a kiállítóknak, a helyszín csapatának – és mindenkinek, aki egy augusztusi szombatot erre szánt.
Ha a saját épületedben is látni szeretnéd a fogyasztást
A Yabune-nál okosotthon- és épületvezérlő rendszereket tervezünk, építünk és üzemeltetünk – családi háztól társasházon át szállodáig. Ha építkezel, felújítasz, vagy egy meglévő épület fogyasztását szeretnéd végre adatként látni, keress meg minket: megnézzük, mit érdemes mérni, és mit tud a ház magától megcsinálni.