LOADING...

Category "Smart Home"

31Jul

Hogyan lett a Yabune az első Okosotthon Guru® telepítő partner?

by Bendegúz Biksi

Ahhoz, hogy tényleg ideális okosotthont tudjunk kialakítani, fontos, hogy az okosotthon tervezés a kezdetektől megfelelő kezekben legyen. Az okosotthon projekt sikerességének kulcsa, hogy mind a felhasználó, mind a szakember rendelkezzen a számára szükséges információkkal és tudással.

“Nem okosotthon rendszert, hanem telepítőt választasz. A telepítő szaktudása, a megrendelő valós igényeinek ismerete, valamint a telepítő és a megrendelő közötti szinergia határozza meg, hogy az okosotthon valóban a megrendelő igényeire lesz-e szabva.” (Zsák Péter, szakmai ügyvezető, Smartopert Kft. / Okosotthon Guru®)

Az okosotthonok telepítése során kiemelten fontos, hogy a telepítő megismerje a vevő igényeit. Az egyedi szokások és igények miatt már az elején nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy a megfelelő részletességgel megértse az elvárásokat az okosotthonnal szemben – és a projekt során pedig ennek megfelelően végezze a munkáját. Ügyelni kell arra, hogy a vevő azt kapja a végén, amit szeretett volna. Ennek az elérésében tud segíteni a telepítőknek az Okosotthon Guru® partner programja. Célja, hogy olyan szakembereket gyűjtsön össze, akik hordozzák a jó okosotthon telepítő minden tulajdonságát és képességét, hogy minél több telepítő rendelkezzen olyan tudással és folyamatokkal, amelyek révén ügyfelei mindig elégedetten költöznek okosotthonukba.

Hiszünk benne, hogy meg tudjuk teremteni a hazai okosotthon piacon a feltételeket ahhoz, hogy a felhasználók valós képet kapjanak az okosotthonokról, és pozitívan gondoljanak az általa nyújtott lehetőségekre. Küldetésünknek tekintjük, hogy képzéseink és partner programunk révén olyan szakemberekkel gazdagítsuk az okosotthonok piacát, akik révén tényleg minden felhasználó egy ideális okosotthon kulcsát fogja kézhez kapni.”

Az Okosotthon Guru® partner programja 3 alappillérre épült, amelyek révén lehetővé lehet tenni, hogy partnerek a jó telepítő minden képességével rendelkezzenek:

  • Standard, prémium minőség
  • Continuous development
  • Szakértelem és naprakész tudás

Okosotthon tervezés, telepítés és tanácsadás esetén kulcsfontosságúak a telepítői és tanácsadói folyamatokhoz kapcsolódó naprakész folyamatok a vevő megismerésétől a projekt teljesítéséig, különös tekintettel a vevői igények felmérésére, a megrendelések felvételére, a tanácsadás, tervezés és telepítés lépéseire, a projektek nyomon követésére, a vevői elégedettség mérésére. A telepítési folyamatok részletes kidolgozása teszi lehetővé, hogy egyértelműen meg legyen határozva az elvárt minőség a partner szolgáltatásaival szemben, és hatékonyan legyen képes ezen elvárásoknak megfelelni. Éppen ezért az Okosotthon Guru® partnerséget egy hosszú közös munka előzi meg, amíg megbizonyosodunk arról, hogy a partner mindezekkel rendelkezik, és kialakítjuk az optimális együttműködés kereteit.

Hogyan lehet valaki Okosotthon guru® partner

A partnerekkel szemben elvárás, hogy a „jó telepítő” feltételeinek megfeleljenek. Ennek érdekében aktívan részt vesznek a szakmai képzéseken és a folyamatfejlesztésben. Vállalják, hogy az Okosotthon Guru® minőségi irányelvei szerint dolgoznak, és ezt évente egyszer egy partner audit keretein belül bizonyítják.

Elsősorban azok a telepítők vehetnek részt a partner programban, akik elvégezték az Okosotthon telepítői tanfolyamot. Lehetőség van enélkül is részt venni a programban, de ilyen esetben részletesebb felmérésen vesz részt a partner– ahogy ez a Yabune Solution Kft. esetében is történt, akik a partner program „béta tesztelőiként” első hivatalos „Okosotthon Guru ® telepítő partnerként” kerülnek a fel a weboldalra.

„Az Okosotthon Guru® csapatának a kezdetektől célja, hogy összefogja a legkiválóbb szakembereket, ami nem egyszerű feladat. A szakmai képzések felépítése mellett 2020 óta folyamatosan dolgoztunk a háttérben a megfelelő keretrendszer kialakításán, amely alkalmas egy minőségi szakmai közösség felépítésére és fenntartására.  Az tapasztaltuk, hogy a telepítői tanfolyamot elvégzők megfelelő szakmai tudással rendelkeznek, viszont igényük van a további fejlesztésekre nemcsak szakmailag, de operatív működések tekintetében is. Emellett a piacon is azt láttuk, hogy szükség van a szakmai támogatás mellett a folyamatfejlesztésre is – hiszen ezek együttesen szükségesek egy sikeres okosotthon projekt megvalósításához. Tavaly készültünk el a minőségi irányelveink részletes kidolgozásával, a partner értékelések módszertanával és részletes folyamatával. Már csak egy „kísérleti nyúlra” volt szükségünk, hogy lássuk, hogyan is működik az egész a valóságban.

Miért esett a Yabune-ra a választásunk? Szerettük volna egyből nagyobb fába vágni a fejszénket, hiszen így könnyebben fény derülhet a kialakított folyamatunk esetleges gyenge pontjaira, és időben meg tudtuk ejteni a szükséges módosításokat, fejlesztéseket. Egy működő cég fejlesztése sokkal komplexebb feladat, mint egy egyéni vállalkozó segítése. Ráadásul a Yabune esetében nemcsak egy megvásárolt termék telepítéséről szól a folyamat, hanem fejlesztési munka is zajlik a háttérben. Szerencsére nyitottak voltak az együttműködésre, így közel egy éve dolgozunk együtt azon, hogy az ő telepítési-fejlesztési folyamataik fejlesztése során az Okosotthon Guru® partner programját is optimalizáljuk.”

Milyen volt együtt dolgozni a folyamatokon és mik a jövőbeli tervek?

„A Smartoperttel való közös munkánk gyümölcsözően hatott a Yabune működésére, stabilizálódására. Kitti és Péter türelmesen végig követte a meglévő folyamatainkat úgymint ügyfélkezelés, ügyfél után követés, háttér folyamatok, amelyekre javaslatot tettek azokat fontossági sorrendbe helyezve. Külön kiemelném, hogy nem erőltettek semmilyen módosítást, azokat inkább javaslatként, gondolatébresztőként fogalmazták meg, ezzel is sarkalva minket. Nagyon hálás vagyok a munkájuknak és remélem lehetőségünk nyílik folytatni is.” (Lángh Tamás, ügyvezető, Yabune Solution Kft.)

„A közös munkánk célja az volt, hogy megismerjük a Yabune folyamatait mind szaktudás, mind minőség, mind hatékony működés szempontjából, és ezáltal felmérjük, hogy megfelel-e az általunk támasztott minőségi irányelveknek, illetve hogyan tudjuk a hiányosságokat együtt fejleszteni. A folyamatfelmérések során közösen átbeszéltük a tevékenységeket, megnéztük a meglévő dokumentumokat, és közösen meghatároztuk a kritikus észrevételeket és a fejlesztési javaslatokat. A közös munka során nagy hangsúlyt kapott a stratégiai tervezés és az ügyfél elégedettség mérés, de foglalkoztunk például a már meglévő folyamatleírások és adatlapok hatékonyabb rendszerbe foglalásával is.  Úgy gondolom, hogy hasznos feljesztéseket tettünk a Yabune folyamatait tekintve. Szerencsére Tamásék is folyamatos visszajelzésekkel láttak el minket, így ezeket beépítve a mi folyamatainkba, a partner program is készen áll az indulásra. Összességében azt mondhatom, hogy egy sikeres együttműködés alapjait tettük le együtt.” (Zs. Szabó Kitti, operatív ügyvezető, Smartopert Kft. / Okosotthon Guru®)

5Jul

How to save cost and analyze energy consumption of a Hotel?

by Bendegúz Biksi

Enhancing Energy Efficiency, Detecting Faulty Devices, and Preventing Guest Misconducts Using Yabune Home for Hotels

Introduction

The hospitality industry is continuously evolving to meet the demands of an increasingly eco-conscious clientele. As a result, hotels are adopting innovative technologies to minimize their environmental impact, enhance guest satisfaction, and ensure efficient energy management. Efficiency can be improved by introducing paperless solutions like the Screbo Ltd’s e-concierge solution.

Hotels are fighting huge energy bills and better transparency over the energy consumptions is in high demand. Introducing new approaches can help the Hotels’ ownership understand the problems in their energy management. One such technology is the Yabune Home’s Smart Hotel Solution, featuring Home Assistant and Z-wave technology at its core. With its versatility and extensibility it has the potential to revolutionize energy management and maintenance in hotels by detecting faulty devices and preventing guest misconducts while potentially saving cost in both energy and manpower.

In this article, we will explore the benefits of Yabune Solution Ltd’s Smart Hotel Solution, its implementation process, and the future of energy efficiency in the hospitality sector. Special thanks to Z-Wave Europe for providing the necessary sensors for this project.

Overview of the Yabune Home Smart Hotel Solution

Sensor Setup in the rooms

Although this project is just the first phase of the introduction of smart hotel solution it already included the transformation of 51 rooms. This required:

  • 51 HASEMAN RS-10PM Z-wave Relay boards
  • 51 Dusun IoT Gateway (with Z-wave)
  • 51 MCO Home 4-pipe Thermostats
  • 51 NEO Coolcam 3-in-1 Z-wave Motion Sensors
  • 102 AEOTEC Home Energy Meters
    • 306 pieces of 60A clamps

In the below diagram, you can see the high-level design of the system in a Hotel Room. The solution is based on Z-wave technology, due to the large amount of devices close to each other and the separation of the room is done on network level. Any mesh capable protocol would have been sufficient, however we have decided to use Z-wave as it operates on 868 MHz in Europe and the chances for radio interference in a WiFi packed Hotel environment is fairly low, compared to Zigbee which operates at 2.45 GHz, which overlaps with the WiFi spectrum.

In the diagram we highlighted the circuits that are monitored by Aeotec HEMs (green current transformer symbols). Mainly we focused on the 24-hour circuits like TV, Fridge, and Fan-Coil, but also monitored the potential high consumption spots like Bathroom socket, Bedroom socket and the socket for the coffee machine/water heater.

With the 10 channel relay boards we made it possible to control the different LED circuits, and sockets for up to 10 A, in case of endpoints with more than 10 A expected additional relays were added. With the actuators in place, we could not just measure but actively impact the energy consumption of the room, to provide the potential for the full energy management solution.

We also measured the total energy consumed by the room (purple current transformer) to be able to give an estimate for the consumption of the rest like lights and etc. in the room.

Two Aeotec HEMs were used per room, each with 3 60A clamps connected to the relevant circuit after the breakers. The clamps were inserted into a separate junction box as seen in the picture below:

The 2 Aeotec HEMs were installed on the wall next to the box:

And the same setup was applied to all the 51 rooms across 3 floors. The plans are to extend this solution to all 262 rooms of the Hotel.

The relay board was installed into the main junction box of each room, here is an image with the box’s cover off:

Yabune Home Smart Hotel IT infrastructure

The Yabune Smart Hotel Solution relies on mostly open-source solutions like:

  • Zwavejs2MQTT
  • Home Assistant
  • Kubernetes
  • Grafana Mimir
  • Grafana

Our offering integrates these technologies to give the best and most accurate experience to our customers. With our approach it is possible to extend the solution for the needs of our customers efficiently. Our team consists of experts in edge computing, cloud technologies and Home Automation. And we also collaborate with BDO Digital Hungary in the topics of Cybersecurity and Networking.

We have set up a centralized server solution running on a microk8s cluster in the hotel’s data center. This is responsible for processing the data and sending it to our data storage and metrics server in the cloud.

We deploy our custom built and configured Home Assistant as a cloud native app on the above-mentioned cluster, this improves scalability, maintainability, and observability.

We collect the data and communicate with the rooms using our custom Zwave gateway solution which is only responsible receiving the Zwave radio packets and converting them to IP packets over MQTT protocol.

Here you can see the high-level architecture of the solution:

Custom Frontend to cater for the Hotel’s needs

After many meetings and discussion on what would benefit the most from the Hotel’s side, we have created a detailed Frontend configuration that supports the requested use cases the best.

These use cases cover the following:

  • Easy overview of the rooms per floor
  • Easy overview of the most important devices per floor
    • Thermostats, window and door sensors
  • Intuitive ways to navigate to individual rooms and have a detailed command center for each room with clear interface

Here you can see the Overview page:

It allows the operators to select the Floor Specific View (2) and also provides information about the battery states across the rooms for the battery powered devices, making it easy to manage them if recharge is required (once every year or so). Additional custom configurations that impact all the rooms can also be set here as you can see with the slider (1). It sets the maximum allowed Heating target temperature for all rooms for better cost saving.

By clicking on one of the Floor Specific Tiles, you can get a summary for the selected floor:

This is a nice view to have an overview of the thermostats across the rooms. Grey color shows them in IDLE, blue in COOLING mode and red in HEATING mode. It is also possible to set the target temperatures from here. Scrolling down window and door states are also shown in the rooms:

The summary page for each floor is also customizable to the need of the administrators.

Also it is important to have full control and overview of the individual rooms as well. We have organized the room tiles per floor as per request. By selecting the floor on the sidebar, it opens the View with Room tiles.

Clicking on any of the Room Tiles it brings the user to the Room Control Center:

Here we have a lot of information about the rooms:

  1. Sensor list:
    1. Motion sensor battery and state
    1. Room temperature
    1. Room illuminance
    1. Window and door state
    1. Room card holder state
    1. Total energy consumption
  2. Thermostat
    1. Here the administrator can set the target temperature and also select the mode and the Fan Speed
  3. Energy Meters for the Utilities
    1. Real-time measurement of the 24h circuits (Fridge, TV, Fan-Coil)
    1. Also here it can be found the real-time measurement of the sockets (next to the bed, water heater, bathroom socket)
  4. Towel dryer control
    1. Turn on and off the towel dryer
  5. Light controls

It is possible to control each light circuits in the room, also the sockets next to the bed and in the bathroom

Automations to save time and energy

With the underlying Home Assistant interface and the combination of our microservices, it is possible to set up all sorts of automations. The triggers can be state changes of the sensors, time based, or event based or even external triggers such as checking in at the Front Desk.

One of the main benefits is that these logics can be easily adjusted and configured, for example we created an automation that switches the Fan-Coil to Fan Only mode in case of the guest is opening the window, but to protect the equipment there is a configurable delay after opening the window until switching the Fan-Coil to Fan Only. Once the window is closed it automatically turns back to the previous state (either cooling or heating). This way if for example the window opened and closed within this threshold, it won’t impact the Fan-Coil only if the window is open longer than the threshold.

Also we set up a configurable logic for the Towel heaters operated by an AEOTEC Nano Switch. The automation is the following, whenever the guest turns on any of the bathroom lights between 7 AM and 10 AM or 6 PM and 9 PM, the Towel Heater turns on and runs for an adjustable period. Only within the specified timeframe.

We have a large collection of possible automations from which the Hotel Owners can select the ones that they see the most benefit, however it is also possible to sit together and come up with new logics based on the Hotel’s needs.

Data Analysis and Visualization

Once we started collecting the data, we sat down with the Energy Specialist from the Hotel and discussed the key points what do they want to visualize, and how can we help with that. The outcome of the discussion was to create the following dashboards:

Energy Consumption Overview:

  • In this board it can be clearly seen which floor consumes more. It is also visualized how this consumption spreads across the different consumers (TVs, Fridges… etc.)
  • In the future we are planning to connect the system to the Oracle Opera PMS system, so it can be further fine-tuned to see how the consumption changes in relation to the room booking states.

Energy Consumption Details per Floor and Room:

  • With this view a given floors consumption can be monitored for selected time.
  • The purpose of this dashboard is to help identify room anomalies either coming from sensor failures, or misbehaving guests.
  • Our experience in the only 2 months of the project running so far, is that sometimes guests connect large consumers into the sockets, these cause extra cost for the Hotel but also brings fire hazard to the building.

Energy Consumption Details for a specific Room

  • With this view we can dig deeper into the given room’s energy consumption.
  • Which circuit consumed more over the given period.
  • This dashboard also shows the time series graph of the actual consumption to help better understand the user behavior patterns.

Highest Consumers per Circuit (like Fridges, TVs…etc)

  • One of the main purposes of this view is to identify anomalies in the hotel rooms.
    • A faulty equipment can cause increased energy utilization for given room, the sooner the hotel management identifies it and replaces the device the more is saved in energy costs.
    • Also helps to understand guest behavior when it comes to TVs, Fridges, Fan-Coils and even Bathroom sockets.
    • One of the main learnings so far is that the TVs consumption is significant compared to our devices such as fridges. This can give a nice initiative for the Hotel to select energy saving TV models even if their initial cost is higher, because the save in energy costs is measurable.

Heating Summary (based on the smart thermostats that are also part of the project)

  • Heating and cooling are key part of any hotel. It contributes to the comfort of its guests, but also generates huge energy bills.
  • In this iteration we only measure the energy consumption of the fans and the temperature values together with the status of the thermostats. It is planned to also measure the heating volume through measuring the temperature of the hot water pipes. We can already calculate some useful information about the operating hours of the fan-coils.

Heating Overview

  • The purpose of this view is to identify the environmental impact of the rooms’ location on their heating and cooling patterns. Basically rooms facing SE heat up more during summer, hence require more cooling costing more money. The same is true during winter for the NW facing rooms in heating costs.
  • The better we understand these impacts on the heating and cooling, the better we can adapt the Hotel’s heat management system to be more efficient.

AI driven anomaly detection

In our system with the large stream of data coming from hundreds of sensors, it can be hard to identify misbehaving devices. Here we use Cloud-based AI technology to identify outliers and either send notifications or streamline the data to make sure that it is always reliable.

The point of anomaly detection is to use Machine Learning algorithms on the data streams to identify outliers that are significantly deviate from the expected values. It can be done with thresholds, however thresholds need to be adapted continuously and that is where Cloud-based Machine Learning can aid us.

GPT-based Approaches

We are planning to introduce more AI-based applications such as data exploration using Large Language Models like GPT connecting to the data source. Also, recommendation system for energy saving using Machine learning algorithms.

Benefits of the Yabune Smart Hotel Solution

With the help of this offering, we can help Hotels’ to understand and improve their consumption characteristics in greater details. There are a lot of components to energy management, with proper energy monitoring we can aid decision making when it comes to the selection of electric devices, define processes on how to save more energy, by introducing intelligent handling of the devices and also identify anomalies in the hotel’s grid that needs to be evaluated like large consumers plugged into sockets by guests.

User experience can also improve by detecting faulty devices before it is reported by the hotel guests. We have seen multiple instances where fridge consumption in a room increased and after checking it, the maintaining colleagues found, that the device had a malfunction and started to overcool.

We are also working on new and modern ways to incentivize energy saving for the hotel guests as well by introducing gamification concepts to lower the energy consumption of the rooms. One example could be to give free cocktail for example for rooms who use energy below given limit daily… etc.

Special thanks

This project would have not happened with the forward-thinking management of the Danubius Hotels Group. We would like to also say thanks to Screbo Ltd. and  Z-Wave Europe for providing the large amount devices in a timely manner and helped us connecting with the AEOTEC support when needed.

We are working closely with BDO Digital Hungary in Cybersecurity and Cloud-based deployment to deliver reliable and stable IT solutions

Projects of this size require proper planning and all partners were always eager to help and jump in to answer our technical questions.

Interested in Smart Hotels? Are you a hotel owner or work in relevant field?

Please fill out the form below and get in contact with us! We are expanding our Smart Hotel Portfolio. Apply so your hotel can be our next success story!

    en_USEnglish