LOADING...

Category "Kivitelezés"

24May

Smart Home service tailored to the customer

by Rozsa Dani

Yabune Home

2019-ben a Yabune Solution Kft. megalakulásával létrejött a Yabune Home márka is. Egyfajta hiánypótlásként, egy dinamikusan fejlődő, de még gyerekcipőben járó piacon. Az otthonunk vezérlése nem új keletű dolog, viszont a vezetéknélküli technológiák előretörésével, és az online is kapható eszközök cunamijának megjelenésével, úgy éreztük van helye, egy szoftveres megoldásokon alapuló terméknek, ami nem csak egy eszköz, de egy szolgáltatás is. Több évnyi tapasztalattal kereskedelmi rendszerek üzemeltetésében eljutottunk oda, hogy szeretnénk ezt a tudást az okosotthonok piacán is kamatoztatni.

Az ügyfél igényei az elsők…

Sokszor megkaptuk, hogy naivak vagyunk, hogy nem lehet minden igényt kielégíteni és nem fenntartható az egyénre szabott megoldások szállítása hosszútávon,  de az idő eddig minket igazol. Az általunk fejlesztett Home Assistant-ra épülő platform célja, hogy megadjuk a nyílt forráskódú rendszerek nyújtotta szabadságot és a kereskedelmi rendszerek mögött álló megbízhatóságot ügyfeleinknek. Szolgáltatási csomagunknak köszönhetően ügyfeleink kezét nem engedjük el a telepítés után sem. Ezzel is kiépítve egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot.

Nem hagyjuk magára a telepítőket sem…

Folyamatosan nyitunk azon telepítők irányába, akik úgy gondolkodnak mint mi és nem csak teljesíteni akarják az ügyfél kérését, de azt a legpontosabban, az vevő igényeire szabva szeretnék átadni. Nagy figyelmet fektetünk a telepítők képzésébe, akik rajtunk keresztül nem csak a Yabune Home telepítésének fortélyait, de a Home Assistant beállításainak végtelen lehetőségét is megismerik. Ezzel a tudással felvértezve és a Yabune Home csapat támogatásával, bármilyen feladatot könnyen meg tudnak oldani. Folyamatosan hallgatunk a visszajelzésekre, és felületünket, telepítési folyamatokat az igényekhez igazítjuk, hogy minél könnyebb legyen a munka és a figyelem felhasználók kérésén és a munka minőségén maradjon.

Okos Társasházak és Hotelek

Az elmúlt egy évben megfigyeltük és meghallgattuk az igényeket és problémákat amelyekkel a több 100 szobás/lakásos épületek szembesülnek. Volt szerencsénk, több társasházi megoldást közelről tanulmányoznunk és néhányban hatékonyan közre is működni. Ezen tudás alapján alkottuk meg új megoldásunkat a Yabune Smart Residence-t. Egy társasház során az anyag költségek könnyen el tudnak szállni, ezért a központosított megoldásunkkal lehetővé tettük, hogy a piacon meglévő megoldásoknál lényegesen kedvezőbb áron, de nagyobb stabilitással tudjunk megoldást szállítani üzleti ügyfeleinkenk. Projektjeink során szembesültünk az analitika fontosságával mind a hiba elhárítás, a lakók kényelem érzetének valamint az energiahatékonyság fenntartása terén. Ingatlan befektető, üzemeltető ügyfeleinknek olyan teljes körű megoldást tudunk nyújtani, amely nem csak az ő pénztárcájukat, de a lakók/vendégek kényelmét is szolgálja.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet ne habozz kapcsolatba lépni velünk!

Read More
18Nov

Tapasztalatok a Zigbee eszközökről- a Yabune Home egy felhasználó szemével

by Andras Igali

Tapasztalatok a Zigbee eszközökről

Ha utólagosan okosítjuk otthonunkat, hamar rájövünk, hogy rombolás, bontás, újra kábelezés nélkül szinte csak vezeték nélküli megoldások jöhetnek szóba.

Több fajta vezetéknélküli kommunikációs forma létezik.
A legelterjedtebb a WIFI, Zigbee, Bluetooth, nyugati országokban még a Z-Wave is.

Ezek közül megosztom veletek a Zigbee-s eszközeimről szerzett tapasztalataimat.
Hardver központi egység: Conbee II
Hardver eszközök: részletek az „Eszközök amiket használok” fejezetnél.
Szoftver: Zigbee2mqtt

Áramforrás szerint


Két fajta áramforrásúak a Zigbee eszközök.
Elemmel és hálózati áramforrással működők. A kettő nem variálható.
Az elemmel működő eszközök a végeszközök.
A hálózati áramforrással működők önmagukban is hasznos eszközök, azonban azok segítségével a központi egységtől még több, és még távolabb is el lehet helyezni további végeszközöket. Ezek az eszközök a Zigbee Routerek.

Miért használok Zigbee-s eszközöket?


Előnyösnek tartom, hogy az eszközeimet bárhova eltudom helyezni, mivel vezetéknélküliek.
Nem szeretném a WIFI hálózatot leterhelni a sok eszközökkel.
Energiatakarékosak.

Ettől függetlenül használok WIFI-s eszközöket is, amiket nem lehet, vagy nem célszerű Zigbee eszközökre cserélni.

Zigbee eszközök előnyei, hátrányai általánosságban:

Pro:

  • Többségük elemmel működnek, emiatt nem kell dugaljakat felhasználni, kábelekkel bajlódni.
  • Szinte bárhova elhelyezhetők, mobilisek.
  • Kisméretűek.
  • Esztétikailag nem ront a helyiség összképén, de akár könnyen el is rejthetők.
  • Az eszközökkel több fajta automatizálásokat lehet készíteni, sőt különböző értesítőket is be lehet állítani.

Kontra:

  • Többségük elemmel működnek, kb évente- másfél évente kell elemet cserélni, az eszköz használati gyakoriságtól függően.
  • Ügyelni kell a központi egység hatótávra, hogy azon belül legyenek a végeszközök (Zigbee routerek segíthetik a hatótáv növelését).
  • Ha túl sok, és erős WIFI hálózat van a közelben, azok legyengíthetik vagy megzavarhatják a Zigbee megfelelő kapcsolattartást a Coordinátor és az eszközök között (WIFI és Zigbee megfelelő frekvenciákkal javítható).
  • Önálló eszközként nem használhatóak, mindenképpen szükséges HUB/ Gateway/ Dongle/ USB stick.

Semleges:

  • Ha szabad, független Zigbee Coordinátort (a Zigbee hálózat hardveres központi egysége) használunk (pl Conbee II, vagy CC2652) szinte bármelyik Zigbee eszközt fel fogja ismerni (ehhez feltétel, hogy a Zigbee szoftver is támogassa az eszközt).
    Ez azért fontos, mert bár a Zigbee is egy fajta szabvány szerint működik, azonban mégis vannak eltérések. Így oldják meg a gyártók, hogy csak a saját eszközeivel legyenek kompatibilisek, azonban a fent említett coordinátor valamelyikével, vagy custom FW-vel (Tasmota) kikerülhető.

Nagyon sok márkájú, minőségű, és felhasználásra szánt Zigbee eszközök léteznek.
Kiemeltebb márkák: Shelly, Aqara, Blitzwolf, Sonoff.

Shelly: Pár éves vállalat, két központja van, az anyavállalat Európában, a másik központ az Egyesült Államokban van. Rendszerük, eszközük stabilak, de nem annyira olcsó.

Aqara: A Xiaomi ökoszisztéma része. Több, mint 10 évvel ezelőtt Kínában alapították, elsősorban Ázsiában terjedtek el a termékei, de pár éve mindenhol elérhetőek. Viszonylag jó minőség, közép árkategóriás.

Blitzwolf: 2015-ben alapult, kínai cég. Elsősorban elektrotechnikai eszköz töltők fejlesztéssel és gyártással foglalkoztak, azonban ma már mindenféle egyéb eszközöket is, mint pl okos eszközöket nyújtanak.

Sonoff: Viszonylag új, pár éves kínai vállalat, termékeiket hazánkban is meg lehet vásárolni. Közepes minőség, olcsó árkategóriás.

Milyen Zigbee eszközök vannak?

Felhasználhatóság szerint:


Ajtó/ ablak érzékelő
Mozgásérzékelő
LED szalag vezérlő
Hordozható nyomógomb
Vízszivárgás érzékelő
Füst/ gáz érzékelő
Vízszelep
Gázszelep
Radiátor fűtésszabályzó
Okos zár
Stb…

Routerek:

Fali kapcsoló
Falba/ kötődobozba rejthető kapcsoló
Konnektorok
LED izzó

Eszközök amiket használok:

Elemmel működő eszközök:

Sonoff SNZB-01- Hordozható nyomógomb: 3 fajta gombnyomásra lehet utasítást megadni, 1 rövid, 2 rövid, és 1 hosszú gombnyomásra. Mi a két különálló éjjeli lámpát és a szoba mennyezeti lámpát kapcsolgatjuk az ágyból, „Toggle” módban, azaz fel és le is tudjuk kapcsolni a három világítást.

Sonoff SNZB-02- Hőmérséklet, és páratartalom mérő: Mi a fürdőszobában használjuk. Annyira kicsi a mérete, hogy igazából bárhova tehető. Jelentést csak akkor küld a rendszernek, ha hőmérséklet vagy páratartalom változás történt. Az eredményeket századpontosan jeleníti meg.

Sonoff SNZB-03- mozgásérzékelő: Nálunk ezek a mozgásérzékelők felelnek az ágy alatti led szalag felkapcsolásért. Ezenkívül tökéletesen alkalmas előszobákban is. Pici, szögletes, így bárhova könnyen rá lehet vagy fel lehet helyezni. A mozgás detektálást követően 60másodpercig marad aktív.

Sonoff SNZB-04- ajtó ablak szenzor: Lassan észleli a nyitva állapotot, ezért olyan helyzetben, ahol azonnal kellene működésbe lépnie, ott nem javaslom (pl spájz ajtónál) ezt az eszközt. Ablakoknál teljesen jó szolgálatot teljesítenek. A gyári elem nagyon gyenge minőségű, mert kb fél évig használható (javaslom már az első alkalommal legyen kicserélve). Ha már csak 4%-on van az elem, akkor az eszköz még érzékeli, ha nyitva vagy csukva lett, de az információt már nem tudja elküldeni a Home Assistant rendszer fele, csak pirosan villog állapotváltozáskor.

Aqara MCCGQ11LM- ajtó ablak szenzor: Remekül teljesít, azonnal érzékeli és küldi a nyitás- csukás állapotváltozásokat. Hőmérséklet érzékelővel is rendelkezik, de Home Assistant rendszer alatt sajnos haszontalan, ugyanis teljesen fals értéket mutat. Lejjebb látható egy összehasonlító videó, amiben bemutatom az Aqara MCCGQ11LM és a fent említett Sonoff SNZB-04 közti reakció különbséget. A két szenzor egy ajtóra, az érzékelők és a mágnes felöli oldalak egyenlő távolságban lettek felhelyezve.

Aqara RTCGQ11LM- mozgásérzékelő: Talán picit jobban érzékeli a mozgásokat, mint a Sonoff SNZB-03 mozgásérzékelő. Ebben is van hőmérsékletérzékelő, és fényerősség mérő, de véleményem szerint egyik funkció sem alkalmas, fals értékeket mutatnak. A mozgás detektálást követően 90másodpercig marad aktív. Forrasztással és minimális kódírással akár 1másodpercre is állítható az aktivitása.

Blitzwolf BW-IS9- Vízszivárgás érzékelő: 3 ponton vannak érzékelői. Minimális folyadék érintkezésekor, tehát, ha éppen hogy csak egy csepp folyadék ér valamelyik lábhoz, attól még nem fog jelezni (véleményem szerint nem is baj), de ha már vízszivárgásról van szó, azt azonnal észleli. Mi a mosógép mögött, és a konyhai csap alatt használjuk. Szerencsére eddig csak csendes szolgálatot teljesít, de ha netán bekövetkezik a baj, azonnal jelez.

Hálózati áramforrással működő:

Sonoff ZBMini- Kapcsoló: Hálózati áramforrással működik. Okos kapcsolóként és végeszközök jeleinek erősítésére is alkalmas. Bekötése nagyon egyszerű, a termékhez mellékelt rajzok segítik a helyes bekötést. Fali kapcsolók, konnektorok mögé éppen hogy, de befér, de mi inkább a kötődobozba rejtettük el. Talpas éjjeli lámpa aljába is elfér. Kapcsolható okos otthon rendszerrel, és hagyományos fali kapcsolóval is.

Blitzwolf BW-SHP13- Hagyományos konnektorba dugható okos konnektor: Okos konnektorként és végeszközök jeleinek erősítésére is alkalmas. A gyártó szerint 16A áramerősségű eszközöket is kezel. Egyszerű, de nagyszerű, képes teljesítményt, feszültséget, áramerősséget mérni, valamint az okos otthon rendszerrel, és fizikailag is lehet ki és bekapcsolni.

Lonsonho QS-Zigbee-D02-TRIAC-2C-L- dimmelhető, falba rejthető kapcsoló: Ezzel az eszközzel dimmelhető (fényerő szabályozható) világítótesteket is használhatunk. Hagyományos nyomógombos kapcsolóval fizikailag is kapcsolhatjuk, és a fényerőt is állíthatjuk, valamint az okos otthon rendszer segítségével is könnyedén megtehetjük. Ez a típus egymástól függetlenül képes kezelni két világítást, és két fali kapcsolót is.

MOES csúszkás dimmelhető fali kapcsoló: Külsőleg, formailag nagyon esztétikus és kényelmes a használata. Négyzet alapú, kör alakú nyomógombos, felkapcsoláskor finom mozdulattal lehet a fényerőt az igényeinknek megfelelően beállítani. Lekapcsolt állapotban halványan villog a kapcsolón a led, abban az állásban ahogy felkapcsolt állapotban volt utoljára használva. Ha felkapcsoljuk, akkor az alsó csíktól a beállított pozícióig, a fényerőszint alapján folyamatosan ég a kapcsolón a led. Lekapcsolt állapotban a halvány villogás egyáltalán nem zavarja a szemünket, de abban segít, hogy tudjuk hol van a kapcsoló. Természetesen nem csak manuálisan lehet a fényerőt szabályozni, hanem az okos otthon rendszer segítségével automatizálni is.

Összegezve:

Nagyon jó kiegészítő eszközök az okos otthon rendszer kiépítésére, azonban nem javaslom minden eszköz Zigbee kommunikációs eszköz lecserélésre. Ha egyszerre több világítást gyors fényjelzőként is szeretne használni (másodpercenkénti felkapcsolás- lekapcsolás- felkapcsolás- lekapcsolás) akkor a WIFI-s kapcsolókat ajánlom. Az a tapasztalatom, hogy egyszerre 5-6 Zigbee-s kapcsolót nem képes jól kezelni, mert olykor előfordul, hogy random valamelyik égve marad, attól függetlenül is, ha jó a Zigbee jelerősség.

Ha nincs szükség egyszerre több, azonnali jel küldésre-fogadásra, akkor viszont bátran ajánlom.

Amennyiben megoldható, már a ház tervezésekor vagy a felújítás előtt érdemes az okos otthon kiépítésére is gondolni, amiben a Yabune Home csapata kézségesen áll a rendelkezésetekre. Ha szeretnél saját okos otthon rendszert, akkor jelentkezz egy ingyenes konuzltációra és mindent átbeszélünk.

1Nov

Okos otthon közelről: a Yabune Home egy felhasználó szemével

by Andras Igali

Otthonomról, rólam:
Kaposváron a párommal egy 35 négyzetméteres kis lakásban lakunk. 2018-ban volt nálunk a lakásfelújítás, és anno még a gondolat sem járt a fejünkben, hogy okos otthont szeretnénk. A villanyvezetékek a falba fixen lettek bekötve, mert annyira vékonyak a falak, hogy a csőrendszer kiépítése nem volt lehetséges, ez nagyon megnehezítette az okos otthon rendszer kiépítését. Mára azonban számos olyan eszköz és megoldás elérhető, amivel egy átlagos otthonból, utólag okos otthont lehet varázsolni. Nem kell a falakat szétverni, nem kell fúrni-faragni. A Yabune Home megoldásaival szinte bármilyen lakásból, minden igényt kielégítő okos otthont lehet teremteni.

Miért és hogyan szippantott be a Yabune Home?
Egy ideje már nagy örömmel használom a Xiaomi egyik robot porszívóját, a Xiaomi Vaccum Cleaner Gen1-es változatot. Ezen kívül használtam pár Xiaomi okos konnektort, Magic Home led szalagot, és Beok termosztátot.

Elkezdtem kutakodni, hogy hogyan lehet a fent említett eszközök Android-os alkalmazásukat egy felületbe varázsolni. Szomorúan tapasztaltam, hogy sehogy, legalábbis az átlag felhasználó sehogy. Hosszú kutakodás, után megtaláltam a megoldást: a Yabune Home-ot, amely a Home Assistant rendszerét fejlesztette tovább.

Döbbenve tapasztaltam, hogy a korábbi igényeimet nemhogy kielégíti, de sokkal jobban testreszabhatóbb, sokkal jobban ki lehet használni az eszközöket a Yabune Home rendszer segítségével, mint ahogy álmodoztam róla.

Korábban azt hittem, hogy ha van konnektor, takarítógép, termosztát, amiket a világon bárhol tudok vezérelni, akkor az otthonunkat már okos otthonnak lehet nevezni. Ez korántsem így van, mert ezek csak okos eszközök, amik nem képesek más eszközökkel kommunikálni, vagy csak nagyon korlátozottan. A Yabune Home csapat segítségével szinte bármilyen eszközt össze lehet hangolni.

Eddig mit sikerült megvalósítani a Yabune Home rendszerével
Ma már az ablakok állapotait, az egyszerű buta mosógép program lejártát, a lakáscsengő állapotát, a kaputelefon kód aktiválását, a kaputelefon hívását egyaránt tudom ellenőrizni, ha szükséges értesítőket is kapok. A fűtést automatikusan és manuálisan egyaránt tudom szabályozni, sőt, ha nyitva van az ablak, akkor a Yabune Home lekapcsolja a fűtést, mert nem az utcát szeretném fűtteni, de amint becsukom az ablakot, és nincs meg a lakásban a kívánt hőmérséklet, ismét fűt.

Az okos takarítógépet egyszerűbben, gyorsabban eltudom indítani, anélkül, hogy a Xiaomi alkalmazást kellene megnyitom. Csak egy- két kattintás, és az általam előre megadott helyiségeket takarítja, amit eredetileg, a saját rendszerével nem lehet megoldani (Gen1-nél).
Ezenkívül különböző időszakok, akár a nap állása szerint, a mozgásérzékelők könnyítik meg a lámpák fel és lekapcsolását.

Esténként a kellemes fényhangulatért például az ágy alatti mozgásérzékelő és a led szalag gondoskodik, ami teljesen automatizálva van, de manuálisan is egyszerűen szabályozható.
Ha csengetnek, akkor a szobában kétszer villog a lámpa, vagy ha lejár a mosógép, több helyiségben kétszer röviden, és kétszer hosszan villognak az égők. Ez a példa az idősembereknek, hallássérülteknek, süketeknek hatalmas segítség. Ezeket nem csak az okostelefonon, hanem bármilyen más platformom is elérhetem, vezérelhetem.

Aki még sosem látott, tapasztalt okos otthon rendszert, valószínű egyáltalán nem, vagy csak nagyon minimálisan tudja elképzelni, hogy mennyire előnyös. Már többször is olvastam különböző fórumokon, hogy az asszony nem érti, miért is jó, tiszta hülyeség az okos otthon. Na de ha már meg van, akkor milyen jó hogy van, szuper, természetesnek veszi (az a jó, az a lényege, hogy megkönnyítse, kényelmessebbé tegye az életet).

Sokan pedig csak akkor szembesülnek az okos otthon előnyeivel, amikor esetleg valamiért nem működik. Szerencsére, ha jól van kiépítve, ilyen hiba nem , vagy csak nagyon ritkán fordulhat elő. 

Ma már nagyon nehezen tudnám elképzelni az életemet az okos otthon rendszer nélkül, de nem is kell, mert a Yabune Home csapata készségesen áll mindenki rendelkezésére!

Ha szeretnél saját okos otthon rendszert, akkor jelentkezz egy ingyenes konuzltációra és mindent átbeszélünk.

18Oct

OkosOtthon telepítés – Kamera rendszerek

by yabune_home

Legfrissebb blogbejegyzésünkben az IP kamera alapú rendszereket járjuk körbe, mind jogi, mind pedig technikai oldalról. A kamerák fontos eszközei az otthon védelmének. Ugyanis amikor a riasztórendszer bejelez, megnyugtató ha valós időben is rá tudunk nézni az adott területre, hogy meggyőződjünk arról, hogy minden rendben van. Azonban nem csak a riasztás esetén lehetnek hasznosak a kamerák! Amikor távol vagyunk, mindenképp jól jön, ha rá tudunk nézni otthonunk biztonságára.

5Oct

Okos Otthon telepítés – Padlófűtés vezérlés Honeywell EvoHome-al

by yabune_home

Manapság elterjedtek a „többzónás” fűtés rendszerek, azonban több körnél (értsd. több szoba külön vezérlése) elengedhetetlen a megfelelő helyiség hőmérséklet szabályzása. Kliensünknek számos opciót felajánlottunk, végül a Honeywell EvoHome csomagra esett a választása. Mivel volt már tapasztalatunk, ezért magabiztosan vágtunk bele a telepítésbe. Fontos megjegyezni, hogy mi csak a vezérlést telepítettük. Mint minden munka, ez is tartogatott meglepetéseket, na de haladjunk szépen sorban… Első lépés az eszközök megrendelése volt:

20Apr

Okosotthont mindenkinek? – Műszaki követelmények és tervezési szempontok

by yabune_home

Aki mostanában ingatlan vásárláson vagy felújításon gondolkodik, előbb-utóbb találkozni fog különböző okosotthon megoldásokkal. Az egyik feltűnő jelenség, hogy az okosotthon fogalmán mindenki mást és mást ért. Van, aki számára már attól okos egy ingatlan, ha automata a redőny, vagy a riasztó rendszert mobilról is ellenőrizheti a tulajdonos. Vannak, akik a fűtést és a hűtést irányítanák egy gombnyomásra, másoknak pedig az a legfontosabb, hogy a ház bármely pontjáról vezérelhető legyen a világítás.

Valóban, ezek az elemek mind-mind részei lehetnek egy okosotthonnak. Azonban egy igazi okosotthon ennél sokkal többet jelent. Ebben a posztunkban részletesen körbejártuk, hogy mi mindent lehet kihozni egy átgondolt, jól megtervezett okosotthonból: https://yabune-home.hu/bevezetes-az-okosotthonba/

A poszt megjelenése után úgy éreztük, hogy bár a fogalmakat tisztáztuk, az elérhető előnyöket bemutattuk, de adósak maradtunk pár nagyon fontos kérdés megválaszolásával: 

Vajon minden ingatlan okosítható?
Vajon tényleg megéri belevágnom?
Milyen műszaki követelményeket érdemes szem előtt tartani a tervezés során?

Nos, ha röviden akarunk felelni, akkor:
Igen.
Igen.
Olvass tovább, mindjárt kiderül mire lesz szükség.

A központi vezérlőegység

A központi vezérlőegység az okosotthon agya. Itt fut össze minden információ és ezen az egységen múlik, hogy az ingatlanba beépített összes funkció fennakadás nélkül tudjon kommunikálni egymással. Ezáltal érhetünk el olyan fokú integrációt, ami lehetővé teszi, hogy az otthonunk egyszerre legyen kényelmes, energiatakarékos, biztonságos és teljesen igényeinkre szabott.

Amire mindenképpen szükség lesz: internet csatlakozás

Legegyszerűbb, ha az internet szolgáltatótól kérjük be az ingatlan csatlakozási pontját. Ez az információ a megfelelő kötődoboz kialakításához szükséges. A kötődobozból kiinduló megfelelő kábellel (UTP, coax, üveg, stb.) segítségével lehet a Yabune Home Okosotthon központi egységét internetre csatlakoztatni.

Hol és hogyan helyezzük el a központi egységet?
A tervezéskor érdemes szem előtt tartani, hogy a központi egység a ház egy időjárástól, hőingadozástól jobban védett helyiségébe kerüljön. Ide kell becsatlakoztatni az összes olyan eszközt, ami UTP kábelen keresztül kommunikál, mint például a TV vagy biztonsági kamera.

A helyiségben biztosítani kell egy dedikált, 220 voltos kört a központi egység számára. Amennyiben a rendszer tartalmaz további kiegészítéseket (mint például házközponti szerver és a hozzátartozó switch) úgy lehetőség szerint ezeket külön 220 voltos körrel kell elválasztani egymástól.

Bevásárló lista:

  • 1 db Yabune Home Okosotthon Rendszer központi egység
  • 1 db router
  • A hálózatnak megfelelő mennyiségű  switch
  • 1 db rack szekrény

Műszaki szempontok az egyedi modulok kialakításához

Természetesen, mint minden élet, minden család, úgy minden megrendelés egyedi. Számunkra az a legfontosabb szempont, hogy az okosotthon az összes elvárásodnak megfeleljen. 

Ha éppen nem tervezel nagyobb átalakítást, akkor is sok minden megvalósítható. Keress minket, és szívesen segítünk felmérni a lehetőségeket.

Amennyiben nagyobb építkezés vagy felújítás előtt állva tervezgeted otthonod okosítását, érdemes a szakemberekkel, gépészekkel megbeszélni, hogy automatika kiépítésén gondolkodsz. Hogy segítsünk ebben elindulni, nézzük is meg sorban a legnépszerűbb megoldásaink műszaki követelményeit.

Fűtés-hűtés

A kazán vezérléséhez dedikált kör kialakítását javasoljuk. Ehhez villásdugó kiállás elégséges.

Amennyiben padlófűtés lesz az ingatlanban, úgy ahhoz is célszerű az osztó-gyűjtő vezérléshez dedikált körben gondolkodni, amelyhez lengőkábel tartozik. Az osztó-gyűjtő vezérléshez szükséges kiállás lehetőség szerint a osztó-gyűjtő mechanika közelében legyen. További követelmény a kazán beépítése és az osztó-gyűjtővel való összekötése kapcsán a szekunder vagy by-pass kör, amivel biztosítható a szabályos működés.

Ahogy már előbb is említettük, a szerelést végző gépésznek jelezni kell mindenképpen, hogy automatika lesz kiépítve. Amennyiben az osztó-gyűjtő egy dobozban lesz elhelyezve, úgy biztosítani kell, hogy az egyes szelepeket vezérlő termo elektromos szelep elférjen benne.

A klímát beszerelő szakemberrel a kültéri egység elhelyezéséről is célszerű előre egyeztetni. Így lehet biztosítani,, hogy előre ki legyen alakítva a klíma rézcsövéhez, kondenzvíz- és áram ellátásához szükséges nyomvonal.

Külső- és belső világítás

A beltéri villanykapcsolók és konnektorok esetén mindenképpen mélyített, 75 mm-es kötődobozt kell beszerelni.

Biztosítani kell, hogy minden kapcsoló és konnektor mögött megtalálható legyen az L fázis és N nulla vezeték és a védőföldelés is. A kábeleket oly módon kell behúzni, hogy legyen ráhagyás és ne feszüljön a dobozban.

A kültéri világítás és konnektor kiállások esetén hasonlóképpen kell eljárni. Amennyiben a kültéri világításhoz nincs kapcsoló, úgy a világítótest mögött kell biztosítani a fentebb előírt doboz mélységet és kábel elrendezést.

A bergmann (Mü) csövek átmérője esetén érdemes túlméretezni, és akár 30-40 mm átmérőjűt berakni a fő nyomvonalakra. Ahol UTP és/vagy coax van vezetve kötelező a minimum 40 mm átmérő.

Árnyékolás

Minden redőnyhöz biztosítani kell két nyomógombos kiállást, melyre ugyanazok a követelmények vonatkoznak, mint a világításhoz tartozó kapcsolók esetén: 75 mm mély kötődoboz, L fázis, N nulla és védőföldelés.

Opcionálisan javasolt a redőnyöket két körre szedni ezzel biztosítva a megfelelő működést az egyik kör meghibásodása esetén is.

A teraszra nyíló ajtóhoz tartozó redőny lehet egy vagy két külön egység, de egyben vezérelendő.

Biztonságtechnika

A kamerák kiállásánál követelmény a 220V, 12V (gyenge áram), valamint a dedikált és szabványos UTP, melyek a ház falában kötődobozban kerülnek elhelyezésre. A cél, hogy vandalizmus esetén minimalizáljuk a kamerák sebezhetőségét. A kamerákat lehetőség szerint két különböző körön kell elhelyezni úgy, hogy az egyik kör meghibásodása esetén a másik körön lévő kamerák legalább részlegesen lefedjék a ház körüli területet.

Az NVR-t (hálózati videó egység) a központi rack szekrény közelében kell elhelyezni, melybe bekötésre kerülnek az egyes kamerák dedikált UTP vonalai. Javasolt, hogy az NVR áramellátása ne ugyanazon a körön legyen, mint az okosotthon többi egysége. Az NVR-t ugyanabban a helyiségben érdemes elhelyezni, ahol a ház központi vezérlése van, lehetőleg a ház egy jobban védett helyiségében.

A riasztó berendezés esetén, a szabványos riasztó kiállás mellett biztosítani kell a dedikált és szabványos UTP kiállást is. Elvárt hogy a riasztó berendezés külön körön legyen, függetlenül minden más eszköztől.

A belső kezelő egységet a bejárathoz közel kell elhelyezni. Az kezelő egység felett, azzal körülbelül egy vonalban kell felszerelni a hozzá tartozó dobozt, amiben az akkumulátor, GSM modul és – igény szerint – IP modul található. A kettő közti nyomvonalat ki kell vésni. 

IP modul esetén UTP kiállásra is szükség van.

Kapuk és bejáratok, kert

Minden kapuhoz szükséges 220V, 12V (gyenge áram) kiállás. A kapukat külön körön kell elhelyezni.

Gépkocsi behajtásra alkalmas kapu esetén mindkét oldalon legyen 12V. Továbbá  biztosítani kell az L fázis, N nulla és védőföldelés meglétét. Ezen felül az IP szabványnak is meg kell felelni.

A kábelezést a kaputól át kell vezetni a Yabune Home központi egységéhez, ahol az okos rellét lehet bekötni.

Háztartási gépek és szórakoztató elektronika

Okos TV esetén biztosítani kell, hogy – a TV elhelyezésétől függően – a TV mögött legyen dedikált UTP vonal és coax kialakítva, melyek befutnak a rack szekrényhez és a Yabune Home központi egységéhez.

Amennyiben okos robot porszívót és/vagy robot felmosót tervezünk a lakásba, úgy követelmény, hogy ajtóküszöbök ne legyenek és a burkolatváltók is minimális eltérés okozzanak az aljzat magasságában.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az ebben a posztban összegyűjtött szempontokat érdemes már a tervezés során figyelembe venni. Fordulj hozzánk, ha szeretnéd, hogy simán menjen okosotthonod kialakítása!

en_USEnglish